Római díszpáncél a Dunából

Különösen értékes régészeti lelettel, egy teljes és ép állapotú római katonai ló fejpáncéljával gyarapodott a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tárának Római Gyűjteménye. A Duna komáromi szakaszából kiemelt lelet jelentős, a páncélnak mindhárom eleme megőrződött. Ilyen ép állapotú vértet már több mint hetven éve nem találtak a Római Birodalom területén. A gazdagon díszített elemeken a ruhátlan Mars isten és a Iuppitert idéző sasok is jól kivehetők.

A Dunából kiemelt, épségben maradt lófejpáncél a Magyar Nemzeti Múzeum legújabb műtárgya. Novemberben egy római kori, a Duna komáromi szakaszából kiemelt, a 2–3. században készült lófejpáncél „A hónap kincse”. Ilyen állapotú, teljes garnitúrát már több mint hetven éve nem találtak az egykori Római Birodalom területén. A pannóniai tartományokból eddig mindössze egyetlen teljes lófejpáncél maradt fent, ám az jóval korábbi, 1. századi, díszítése is eltérő.

A fejvérteket a katonák hátaslovainak kantárszíjaihoz kötötték úgy, hogy védjék az állat sérülékeny szemeit és homlokát. A Dunában talált darab nem az állat teljes fejét befedő, nagy méretű fajta, hanem a csak a szemeket és azok környékét, valamint a homlokot védő, középméretű vértek közé sorolható.

A díszpáncél-garnitúra egyike azon római katonai felszerelési tárgyaknak és fegyverleleteknek, amelyek nagy számban kerültek elő a Római Birodalom határfolyóiból. Hasonlóképpen gyakoriak a római sisakok, csatatőrök, kardok és pajzsalkatrészek, valamint elsüllyedt római hadihajókból származó katonák felirataival ellátott rézbográcsok és más bronzedények.

Istenek fegyverzete

A középső, nyolcszögletű elem ívelt éleit és sarkait kettős, illetve hármas karéjformákkal tagolták, a figurákat pedig szurokágyon, kalapálással történő domborítással alakították ki. A két ellentétes állású szélső lemez halhólyag- vagy vízcseppformájú, és zsanérral kapcsolták őket a középső lemezhez. A két szemet védő kosár félgömb formáját valószínűleg kalapálással, fémnyomással alakították ki.

A római díszfegyvereken csaknem kizárólagosan a hadsereg isteneit idézték meg: a kiállított páncél főszereplője a mindössze teste köré csavart katonaköpenyt viselő, ruhátlan Mars isten. Jelképe a lándzsa és a pajzs, amelyek az istenség kezében a páncélon is megjelennek. Fejét balra, a lándzsa felé fordítja, sisakja és annak magas taréja így profilból látszik. Felemelt jobb kezében lándzsát, baljában földre állított, „lebegő”, ovális pajzsot tart. Érdekesség, hogy a pajzs közepéről hiányzik a pajzsdudor, valamint a kardszíj által tartott hüvely üres, nem látható a kard markolata. Ezek valószínűleg véletlenül maradtak le.

Az oldallemezeken látható kisebb méretű, ragadozó tekintetű, horgas csőrű sasmadár a birodalom főistenét, Iuppitert idézte meg, aki Róma legfőbb védelmezője és támogatója volt. Aki Iuppiter képmását vagy jelképeit viselte, az isten védelme alá helyezte magát. A glóbuszon álló sast hatalmi jelképként is használták, amely megtestesítette a rómaiak – Iuppiter által biztosított – világuralmát.

Így került a folyóba

Többféle magyarázat is létezik arra, hogy a római kori fegyverleletek annak idején miként kerülhettek a folyóba. Egyrészt lehettek például isteneknek szánt, folyóba dobott fogadalmi áldozati ajándékok, de elsüllyedt hadi vagy csapatszállító hajók roncsai is rejthették őket. Jelen páncél esetében a folyón, vagy közvetlenül annak partjain zajló fegyveres konfliktusok lehetősége kizárható, mivel a mai ismeretek szerint ilyen díszpáncélokat harci körülmények között nem viseltek. A lelet lelőhelye a hagyomány szerint a Duna komáromi szakasza. Itt fekszik Felső-Pannonia tartomány egyik fő katonai támaszpontja, Brigetio, a mai Komárom Szőny városrésze. A nehézgyalogosokból álló légiókhoz százhúsz főnyi lovasság is tartozott, és ezek a katonák díszpáncélt is viseltek. A páncél tulajdonosa, hacsak nem hajón utazott, valószínűleg Brigetióban, vagy a közelébe telepített lovascsapatban szolgálhatott. Azt a kérdést, hogy a páncél vajon egy Felső-Pannoniában, talán magában Brigetióban működő fegyvergyártó műhely terméke volt-e, vagy egy távolabbi tartományban készítették, esetleg vándorló mesterek munkája volt, még egyelőre nyitott kérdés.

Színházi kelléknek hitték

A múzeum által vásárolt leletet tulajdonosa régiséggyűjtő édesapjától örökölte, aki fél évszázaddal ezelőtt egy kotróhajón dolgozó barátjától kapta ajándékba. A kotrómunkás nem tulajdonított nagy jelentőséget és értéket a tárgynak, mert azt gondolta róla, hogy valamilyen modern színházi kellék lehetett. A családi hagyomány szerint a páncéllemezeket Komárom közelében, a Duna medréből kotorták ki. Ezt alátámasztja egy apró kagylótöredék is, amely a tárgyat borító rézkorrózióba ágyazódott be.