Online színházi előadások januárban

Két vidéki színház is online előadásokat tart a pandémia magyarországi jelenléte miatt.

Online előadásokat tart januárban is a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

A kezdeményezés decemberben sikert aratott, januárban is online előadásokat tart a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház – közölte a teátrum.

Mint a sajtóközleményben írják, folytatódik a Kedvenc színészeink sorozat: kedden Koltai Róberttel beszélget Susán Ferenc, a színház rendezője, majd a következő két keddi napon Erdélyi Gáborral és Rácz Jánossal ismerkedhet meg a közönség.

Molnár Piroska

Újdonság lesz a Nemzet színészei Salgótarjánban című sorozat, amelyben vasárnaponként a Bodrogi Gyulával, Molnár Piroskával és Haumann Péterrel készült beszélgetést tekinthetik meg januárban a nézők. Ismét kedveskedik a színház a gyerekeknek: 23-án délelőtt a Lúdas Matyi című mesejátékot nézhetik meg a legkisebbek.

A péntek és a szombat továbbra is a színházi előadások estéje lesz. Bemutatják mások mellett a Black Comedy című bohózatot, a Kakuk Marci című kétfelvonásos „bohóságot” és A kör négyszögesítése című vígjátékot is. Január 23-án a korábbi évek újévi koncertjeiből összeállított műsort láthatnak az érdeklődők.

Az előadások díjmentesen elérhetőek a Zenthe Ferenc Színház YouTube-csatornáján, a linkek megtalálhatóak a színház Facebook- és Instagram-felületén, valamint a www.zentheszinhaz.hu weboldalon.

Januárban folytatja online streamelt előadásai sorát a tatabányai teátrum

Havi kínálatukban ezúttal 3 előadást tekinthetnek meg a nézők, melyek ezúttal is a korábbi évadok nagy szakmai és közönségsikerei.

  1. január 15–17.

A Vízkereszt, vagy amit akartok remekbe szabott kabaré, szatíra, szerelmi történt és identitás dráma. Sok zene és dal kell hozzá, humorérzék és drámai véna. Látszólag könnyű futama ennek a verbalitásában zseniális angol drámaírónak, aki azért sose tud csak felszínes lenni. Bohóctréfái végén összeszorul a szív, szerelmi romantikája vad szexualitássá lényegül át, könnyed flörtjei mögött felsejlik egy végzetdráma. Nádasdy Ádám fordítása pedig csodálatosan rezonál minderre.

  1. január 22–24.

Spiró György Az imposztor című komédiájában a konfliktus csak késleltetve világosodik meg. A mélyben az elnyomó, manipulációra mindig kész hatalom áll szemben a személyiségükben, egzisztenciájukban kiszolgáltatottakkal. Ők azok, akiknek most már illúzióik sincsenek. Az eszméket, az erkölcsi normákat fölfalta a fölkelés, a megtorlás, az emigráció, a háború, a megszállás, a vereség és a változatlan, csak rafináltságában változó hatalom. Ezt az állapotot zavarja meg Boguslawski, azaz Fodor Tamás, a mester.

  1. január 29–31.

A Hamupipőke című Grimm mese alapján írta Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékát. A vágynak és valóságnak ritka találkozása az a három felvonás, amely Szabó Irmának, ennek az üvegcipős kis cselédnek a szívéről szól. Megvan benne az álmok komédiája, az álmok tragédiája, s az álmok megváltó szépsége.

Azok a nézők, akik támogatni kívánják a színházat a járvány időszakában, az előadásokat támogatói jegy vásárlásával is megtekinthetik. Bár a színházban jelenleg nincs mód a személyes találkozásra, a Jászai Mari Színház társulata azt reméli, az online előadások nézése közben mégis „együtt lehetünk”, és osztozhatunk azokban a feledhetetlen pillanatokban, melyeket csak a színház és a Jászai képes nyújtani. További információkat a jaszaszinhaz.hu weboldalon, valamint a színház Facebook-oldalán találnak az érdeklődők.

Call Now Button