Május 23-tól hétvégeken ideiglenes menetrend szerint újraindul a Gemenci Állami Erdei Vasút. Ezzel egy időben a Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központja is megnyitja kapuit, hétvégén és hétköznap is látogatható lesz.
Figyelemmel a koronavírus-járvány aktuális helyzetére, a mindenkori járványügyi ajánlásokat betartva várja a turistákat a Gemenc Zrt.
Ideiglenes menetrend
Május 23. és június 1. között csak Pörböly és Lassi között közlekednek vonatok szombaton, vasárnap és június 1-én, pünkösdhétfőn. Naponta 5 járat indul a Pörbölyi Ökoturisztikai Központból, az első vonat 9 órakor hagyja el az állomást.
Minden vonat nyitott kocsikkal közlekedik majd az érvényben lévő járványügyi korlátozások betartásával. A férőhelyek csökkentett száma miatt érdemes előzetesen megrendelni a kiválasztott vonatokra a menetjegyeket.
Az ajándékbolt és a büfé is üzemel ezeken a napokon az érvényes járványügyi előírások korlátai között.
Jegyelőrendelés a vonatokra
Előzetes regisztráció alapján biztosan tudnak majd utazni mindazok, akik a kisvasút segítségével szeretnék megtekinteni a gemenci erdőt. Az erdőgazdaság mindenkitől azt kéri, hogy éljen a helybiztosítás lehetőségével, mert nem tudja garantálni a be nem jelentkezettek számára az erdei vonatozást. Az előzetes jegyrendelés az utazás előtti napon 16 óráig lehetséges telefonon, e-mailben vagy személyesen Pörbölyön az Ökoturisztikai Központban. Telefon: (74) 49-483, (30) 243-4613, e-mail: okocentrum@gemenczrt.hu. A megrendelt jegyeket vonatindulás előtt legkésőbb fél órával kell átvenni az Ökoturisztikai Központ jegypénztárában Pörbölyön.
Pörbölyi Ökoturisztikai Központ
Az Ökoturisztikai Központ is megnyit május 23-án, hétköznap 8–16, hétvégén 8–17 óráig várja a látogatókat. Hétköznapokon egyelőre csak a külső helyszínei, a játszótér, a parkoló, valamint a vizesblokk vehető igénybe. A büfé és az ajándékbolt a hétvégi és munkaszüneti napokon tart nyitva.