Korszakok zenéje

A MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye

A MÁV Szimfonikus Zenekar 2022. október 13-i hangversenyén a Zeneakadémián Farkas Róbert vezényletével Mozart remekművei ölelik körbe két neves kortárs magyar zeneszerző szerzeményeit.

A zeneművek közötti kapcsolat lényege, hogy a ma élő zeneszerzők művei részben témájuknál fogva, részben zenei formájuk tekintetében szorosan kötődnek régi korok hagyományaihoz.

Farkas Róbert és a MÁV Szimfonikusok. Fotó: Steirer Máté.

Eötvös Péter ma a világ egyik legelismertebb zeneszerzője, zenepedagógus és karmester. Számos hazai, és nemzetközi állami és szakmai díj birtokosa. Korunk zenei életének egyik legjelentősebb és legbefolyásosabb személyiségének tekintik. Cello Concerto Grosso című művét 2011-ben mutatta be Berlinben a Berlini Filharmonikus Zenekar. A csellóversenyt öt nagyzenekar – a Berlini Filharmonikusok mellett a zürichi Tonhalle Zenekara, a norvégiai Bergeni Szimfonikusok, a kanadai Toronto Symphony Orchestra és a dél-koreai Seoul Philharmonic Orchestra – megrendelésére komponálta. A mű különlegessége, hogy a csellószólistán kívül a szimfonikus zenekar csellistái is párbeszédet folytatnak a nagyzenekarral, erre utal a Concerto grosso cím.

Várdai István. Fotó: Marco Borggreve.

A MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenyének vendégszólistája Várdai István gordonkaművész, több rangos nemzetközi díj nyertese, és jelenleg a világ egyik legfoglalkoztatottabb csellistája. Sikeres szólókarrierje mellett a Bécsi Zeneművészeti Főiskola tanára.

Dubrovay László zeneszerző operát, táncjátékot, zenekari, kórus- és elektronikus zenei műveket komponált. A Faust, az elkárhozott című balettjét az egyik legfontosabb és legmonumentálisabb alkotásának tartja. A mű 1995-ben készült el a Budapesti Operaház megrendelésére. Története Goethev Faustjának első és második részét követi. A balettet 2016-ban mutatták be a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében. A táncköltemény anyagából négy zenekari szvitet állított össze, amelyek hanglemezen is megjelentek, és hangversenyteremben is előadhatók. Ezen az estén az első szvitet hallhatja a közönség a MÁV Szimfonikus Zenekar előadásában.

A két izgalmas kortárs darab előtt Mozart Varázsfuvola című operájának közkedvelt nyitánya csendül fel, amelyet 1791. szeptember 30-án Mozart vezényletével Bécsben mutattak be. A hangverseny zárásaként Mozart legszemélyesebb hangvételű szimfóniáját, a g-moll szimfóniát hallhatja a közönség.

Farkas Róbert. Fotó: Gela Megrelidze.

A Korszakok zenéje című koncertet Farkas Róbert, a MÁV Szimfonikusok vezető karmestere vezényli, aki a Zeneakadémia után Berlinben fejezte be tanulmányait. A magyarországi szimfonikus zenekarok mellett Németország több nagyvárosának operaházában is gyakran vezényel.

Műsor:

Mozart: A varázsfuvola – nyitány

Dubrovay László: Faust, az elkárhozott, 1. szvit

Eötvös Péter: Cello Concerto Grosso

Mozart: g-moll szimfónia, K. 550

Közreműködik: Várdai István – gordonka

Vezényel: Farkas Róbert

Jegyek korlátozott számban még kaphatók: https://mav.jegy.hu/program/korszakok-zeneje-l1-22-23-133773?lang=hu%20.

Call Now Button