böngészés Tag
musical
A musical címkével ellátott cikkekben a kultúrkaland rovatba színházi előadásokkal kritikákkal kultúrával és musical előadások bemutatásával kapcsolatos cikkeket, tartalmakat gyűjtöttük össze. Válogasson seniorplus.hu életmód magazin címkéi között, hogy érdeklődési kőre alapján tudjon tartalmakat választani.
A vígjáték és a musical egyértelműen vezet egy friss kutatás szerint, melyben a magyar internetezők színházba járási szokásait vizsgálták. A kutatás szerint minden harmadik válaszadó a jegyek ára miatt nem jár színházba, ám aki jár, azok közül a többség évente legalább négyszer elmegy.
Budapesten az Egri csillagok musical
Osváth Sarolta
Május 26-án a Budapest Arénában is bemutatják a Gárdonyi Géza halhatatlan regénye nyomán készült Egri csillagok musicalt, amely huszonkét éve járja diadalútját itthon és határainkon túl. Eddig ötven helyszínen több mint kétszázezer néző előtt mutatták be az egyedülálló látványvilágú előadást.
Liliomfi – musicalben
MTI
A Liliomfi musicalváltozatát mutatja be március 23-án a Madách Színház. A zenés komédiát Szigligeti Ede műve alapján Szente Vajk írta, zenéjét Bolba Tamás szerezte.
Spielberg rendezi a West Side Story-filmet
MTI
Steven Spielberg rendezi a legendás West Side Story című musical új filmadaptációját, amelyben az 1961-es mozi egyik Oscar-díjas szereplője, Rita Moreno is feltűnik.
A Titanic musical új változata debütál a Szegedi Szabadtéri Játékokon
MTI
A szerzők kivételes engedélyével non replica változatban, vagyis saját rendezői koncepcióval állíthatja színpadra a Titanic musicalt Somogyi Szilárd rendező a Szegedi Szabadtéri Játékokon jövő augusztusban magyarországi bemutatóként.
A 2019-es évad a Szegedi Szabadtéri Játékokon
MTI
Túlszárnyalja az előző évi sikereit a Szegedi Szabadtéri: a 2019-es évad műsorán akkora az érdeklődés a Titanic musical iránt is, hogy plusz egy előadást hirdetnek. Ráadásul fény derül az új évad még egy részletére is.
Újabb Webber-musicalre készül a Madách Színház
MTI
A Rocksuli című produkciót tűzi műsorra a Madách Színház szeptemberben Szirtes Tamás rendezésében. Andrew Lloyd Webber legújabb, hármas szereposztásban látható musicaljének bemutatóját szeptember 21-én, 22-én és 23-án tartják.
Sztárszereposztásban a Hófehérke – országos turnén a családi musical
seniorplus
Szülők, nagyszülők figyelem! Országos turnéra indul a Hófehérke családi musical. Az előadást – amelynek rendezője és zeneszerzője Mészáros László – Budapesten május 27-én, vagyis gyermeknapon adják elő a Papp László Arénában.
Ünnepel Sir Andrew Lloyd Webber, az első milliárdos komponista
MTI
Sir Andrew Lloyd Webber, a zenés színház műfaját megújító Jézus Krisztus szupersztár, a Macskák, az Evita és Az operaház fantomja komponistája, aki elsőként keresett szerzeményeivel egymilliárd dollárnál is nagyobb összeget, március 22-én ünnepli 70. születésnapját.