böngészés Tag

kávé

Jó, hogy itt vagy!

A Starbucks idén ismét meghirdeti hagyományos költészetnapi versíró pályázatát. A Jó, hogy itt vagy! témájú felhívás célja, hogy egy kihívásokkal teli időszakban is teret adjon az irodalom iránt fogékony és lelkes jelentkezőknek, akik ezáltal széles közönséggel oszthatják meg érzéseiket, gondolataikat és véleményüket. A pályázatra március 31-ig várják a jelentkezéseket.

Magyar fejlesztésű szépségkávét dobtak piacra

Európában elsőként vált elérhetővé az a száz százalékosan magyar fejlesztésű újdonság, amit minden, a külsejére igényes nő imádni fog, főleg, ha kávé nélkül el sem tudná képzelni a mindennapokat. Ez a kávé ugyanis igazi bőrszépítő hatóanyagkoktél: fiatalít, akárcsak a kozmetikai kezelések. Ráadásul az ébresztő italunk ízéről sem kell lemondanunk!

A kávéivók tovább élnek?

Hosszabb életre számíthatnak azok, akik napi két-három csésze kávét isznak – vonta le a következtetést 10 európai ország polgárait vizsgálva a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC). Egy másik kutatócsoport a csalad.hu portál beszámolója szerint azt vizsgálta, az átlagnál idősebb kort elérő emberek szokásaiban mik a hasonlóságok.

Egy finom kávé vonzza a vendégeket

Óriási kihívást jelent napjainkban a vendéglátásban a szakképzett, tapasztalt és motivált munkaerő megtalálása és megtartása: egy elkötelezett pincér, sommelier, barista igazi kincs, miközben az ételek, italok és a szolgáltatás minőségében is a maximumot kell nyújtania az éttermeknek.

Nem vicc: fokhagymából kávé

Fokhagymából készült kávét fejlesztett ki Japánban egy hajdani kávézótulajdonos, aki szerint az új termék ízre olyan, mint a kávé, viszont állapotos nők és a koffeinre érzékenyek is fogyaszthatják.
Call Now Button