Sajtótájékoztató keretében mutatták be azt a rendkívüli oszmán–török aranytárgyat, mellyel a Magyar Nemzeti Múzeum fegyvergyűjteménye gyarapodott.
Az új szerzemény egy 1670–1680 körül készült védőfegyver, azaz egy sodronyos vassapka, vagy más néven fejtakaró, gyakorlatilag ötvözetlen aranyból készült koponyalemezzel, amely közel 40 darab korabeli török aranypénz tömegével egyezik meg. Az aranytárgy enyhén spirálisan futó, vékony gerinclemezzel elválasztott 16 sávból áll. Ezeket pompás vésett és cizellált szegfűk, tulipánok, jácintok és nefelejcsek ékesítik. A kiváló ötvösmester arra is figyelt, hogy egyetlen sáv se legyen egyforma, azaz mindenhol mások a virágok vagy azok méretei.
A 18. század előtt készült homogén anyagú, oszmán–török ezüst-, vagy különösen az aranytárgyak rendkívül ritkák még az isztambuli Topkapi Sarayi gyűjteményeiben is. Ennek legfőbb oka, hogy a háborúk finanszírozása miatt – főleg a 17. század második felében – többségüket beolvasztották és pénzt vertek belőlük. Ez annak ellenére történt, hogy a szultánfiaknak – a hagyományoknak megfelelően – egy kézműves szakmát is meg kellett tanulniuk. Például I. Szelim és a fia, Nagy Szulejmán is az ötvösmesterséget sajátította el.
A most látható arany koponyalemez a szultáni szeráj ötvösműhelyében készülhetett IV. Mehmed szultán (1648–1687) uralkodásának vége felé, minden bizonnyal szultáni megrendelésre. Ennek az aranytárgynak a jelentőségét jól szemlélteti, hogy „csak” legfeljebb ezüst vagy részben aranyozott ezüsttel borított sodronyos vassapkák maradtak fenn a világ nagy múzeumaiban. Az 1684-ben fejedelemmé választott II. Apafi Mihály – Bécsben őrzött – díszsodronyingéhez tartozó sodronyos sapka tetőlemeze csupán ezüstlemezzel ékesített. A Magyar Nemzeti Múzeum a maga két, ezüsttel borított sodronyos vassapkájával igen jól áll a „versenyben”.
A török aranytárggyal kapcsolatban a következő feltételezés körvonalazódik: készítésének ideje és helye alapján, valamint azért, mert egy kivételes katonai rangjelző tárggyal is számolhatunk, ez a koponyalemez – vélhetően szultáni megrendelésre – Kara Musztafa nagyvezér számára készült. Talán akkor kapta, amikor szerdárrá, azaz a hadjárat főparancsnokává kinevezték. A napfényben megcsillanó arany tetőlemez jól azonosíthatóvá tette Kara Musztafát a felsorakozott oszmán hadsereg előtt. Még az sem lehetetlen, hogy ezt a sodronyos vassapkát viselte, amikor mintegy 4000 fős lovas különítménnyel meglátogatta I. Szulejmán szultánnak a Szigetvár melletti Türbéken lévő sírját és imát mondott a bécsi ostrom sikeréért. A csata után a menekülés során valószínűleg eldobták, hogy időt nyerjenek üldözőik elől. A kivételes oszmán–török aranytárgy megtalálásáig őrizte titkát. Természetesen az előbbi mondatok számos történeti feltételezéssel, optimizmussal íródtak, a későbbi kutatás sok mindent módosíthat. Az viszont megmásíthatatlan tény, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum egy világszínvonalú – „párját ritkító” – 17. századi oszmán–török aranytárggyal gazdagodott.
