A MÁV Szimfonikus Zenekar közelgő hangversenyei

Legyen a 2023-as év is tele klasszikus zenei élményekkel!

Emlékképek

2023. január 20. 19 óra

Zeneakadémia, Nagyterem

Műsor:

Ribnyikov: Gordonkaverseny

Bruckner: IX. szimfónia

Közreműködik: Stankowsky Endre gordonka

Vezényel: Kesselyák Gergely

Kesselyák Gergely. Fotó: Steirer Máté.

Kesselyák Gergely karmester közismert arról, hogy időnként kevésbé ismert szerzők műveivel lepi meg a közönséget. Ilyen az 1945-ben született Alexey Rybnikov orosz zeneszerző is. Sok filmzenét komponált és hazájában nevéhez kötődik az első rockopera megírása is Pablo Neruda: Joaquin Murieta tündöklése és bukása című műve nyomán (1976). Szereti a filozofikus és drámai témákat. Gordonkaversenyének zenéje tonális (nem disszonáns), vannak benne nagyon drámai részek, de a mű vége a békés elmúlás ábrázolása. A Gordonkaverseny szólistája Stankowski Endre, az Operaház zenekarának legfiatalabb szólamvezetője.

Stankowsky Endre. Fotó: Helmut Lunghammer.

A hangverseny második részében egy jól ismert mű, Anton Bruckner utolsó szimfóniája hangzik el.  Bruckner mélyen hívő ember volt, ezt a szimfóniát „A jó Istennek” ajánlotta, a zene ennek megfelelően méltóságteljes, ünnepélyes.

Kesselyák Gergely az Állami Operaház első karmestere, túlnyomórészt színházi karmesterként tevékenykedik. Kiváló érzéke van a zenében kifejezett drámák előadásához, vezénylése mindig csupa energia, és a jól ismert művekben is felfedez olyan vonásokat, amelyek megmutatásával meglepetést okoz a közönségnek.

Jegyek: https://mavzenekar.hu/event/emlekkepek.

Operaest

  1. január 27. 19 óra

Zeneakadémia, Nagyterem

Közreműködik: Fekete Attila tenor, Horváth István tenor, Tóbisz Titusz  tenor

Vezényel: Kesselyák Gergely

A 2023. január 27-re előzetesen meghirdetett, a Nemzeti Énekkarral közösen tervezett Juraj Filas: Requiem magyarországi bemutatója anyagi okokból ELMARAD, helyette nagyszabású Operaesttel készül a MÁV Szimfonikus Zenekar, kiváló énekesek közreműködésével.

Titusz Tobisz. Fotó: Kassai Operaház.

Kesselyák Gergely, a hangverseny karmestere ez alkalommal kifejezetten a magyar operaélet három kiváló tenorjára építette a koncert műsorát. Mivel folyamatosan figyelemmel kiséri a szomszédos országok operajátszását, szívesen dolgozik a határon túli magyar énekesekkel is. Így hívta meg a közreműködők sorába Tóbisz Titusz tenort, aki Szlovákiában, Rimaszombatban született, tanulmányait szülővárosában, majd Füleken és a Kassai Állami Konzervatóriumban végezte. Volt rockénekes, musicalénekes, jelenleg a Kassai Operaház vezető tenorja. Horváth István Pécsett született és tanult, a bel canto és a lírai szerepek kiváló előadója, Fekete Attila a Budapesti Operaház egyik vezető tenorja, gyakran vendégszerepel külföldön is. A hangversenyt a népszerű operarészletek között rövid zenekari művek színesítik. Két olyan zenekari szvit tételei csendülnek föl, amelyek születését a szerzők, Respigni és Korngold operai élményei ihlették.

Horváth István. Fotó: Kummer János.

Az est műsora:

Respighi: Rossiniana – finálé

Rossini: Tell Vilmos „Asile hereditarie – Amis, amis…” / Horváth István

Leoncavallo: Bajazzók „Vesti la giubba” / Tóbisz Titusz

Verdi: A kalóz „Ah, si, ben dite…” és sztretta / Fekete Attila

Respighi: Rossiniana (első rész)

Puccini: Bohémélet „Che gelida manina!” / Horváth István

Puccini: Tosca „E lucevan le stelle” / Tóbisz Titusz

Puccini: Manon Lescaut „Donna, non vidi mai” / Fekete Attila

Respighi: Rossiniana (második rész)

Dusík: Pieseň o rodnej zemi / Tóbisz Titusz

Erkel Ferenc: Bánk bán „Hazám, hazám” / Fekete Attila

Fekete Attila. Fotó: Éder Vera.

Szünet

E. W. Korngold: Straussiana

Strauss: Rózsalovag „Di rigori armato il seno” / Horváth István

R. Wagner: A walkür „Winterstürme wichen dem Wonnemond” / Tóbisz Titusz

R. Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok „Morgenlich leuchtend im rosigen Schein” / Fekete Attila

Korngold: A halott város „Oh Freund, ich werd’ sie nicht mehr wiedersehen…”  / Tóbisz Titusz és Fekete Attila

Respighi: Rossiniana (harmadik rész és finálé)

Deraco: Oceano „Un’ oda di cose mi venne… – Addio Fratelli!…” / Fekete Attila

Fekete Gyula: Excelsior! Liszt Ferenc áriája / Horváth István

Jegyek: https://mav.jegy.hu/program/a-remenyseg-imaja-l3-22-23-133775?lang=hu.

www.mavzenekar.hu

Call Now Button