Ötvenéves lenne július 23-án Philip Seymour Hoffman, a Capote Oscar-díjas címszereplője, generációjának egyik legnagyobb tehetsége, akit rövid pályafutása alatt egyáltalán nem zavart, hogy a legtöbbször negatív figurák bőrébe kellett bújnia.
A New York állambeli Fairportban született, üzletember apja és bíró anyja kilencéves korában váltak el. Kacérkodott a sporttal is, de egy baleset után inkább a színjátszó körbe járt. Itt tizenkét évesen Arthur Miller Édes fiaim című darabjában kapta elő szerepét, kamaszként már a színpadra készült, a New York-i Egyetemen drámát tanult. Mielőtt a világot jelentő deszkákra lépett volna, dolgozott pincérként és úszómesterként, ivott és drogozott (ahogy ő fogalmazott, mindent használt, ami a keze ügyébe akadt), káros szenvedélyeitől elvonókúrán szabadult meg. Tévésorozatokban kezdte (1991-ben az Esküdt ellenségekben tűnt fel), a kritika és a közönség 1992-ben az Egy asszony illata című filmben figyelt fel rá. Ezt követően a Páratlan prédikátor és a Nesze semmi, fogd meg jól című vígjátékban kapott kisebb szerepet, a Ha a férfi igazán szeret című romantikus drámában életszerűen alakította a leszokni vágyó alkoholistát, a Twister című katasztrófafilmben egy viharvadászcsapat tagja volt.
Boogie Nights
Az áttörést a pornóipart és a 70-es évek Amerikáját bemutató Boogie Nights hozta meg számára. Hamarosan a független filmek ikonja, keresett karakterszínész lett. 1998-ban A nagy Lebowskiban idegesítő titkárként tűnt fel, A boldogságtól ordítani című tabudöngető alkotásban pszichopataként obszcén telefonhívásokkal zaklatott embereket, a Patch Adams című alkotásban pedig a fura gyógyítási elképzeléseket valló orvos elidegenedő barátját játszotta. Feltűnt A tehetséges Mr. Ripley, a Vörös sárkány, a Hideghegy című alkotásokban, s narrátora volt a 2000-es amerikai elnökválasztásról szóló dokumentumfilmnek.
A színpadon is emlékezetes alakítást nyújtott, három alkalommal (Sam Shepard: Valódi vadnyugat, Eugene O’Neill: Hosszú út az éjszakába, Arthur Miller: Az ügynök halála) jelölték a színházi Oscarnak számító Tony-díjra. Egy ideig a LAByrinth Theater Company Színház művészeti vezetőjeként is tevékenykedett.
Capote
Legnagyobb sikerét a Capote címszerepe jelentette, hiteles és rendkívüli meggyőző alakítását minden idők száz legjobb alakítása közül a 35. helyre rangsorolták. A filmért több mint húsz díjat zsebelt be, s 2005-ben rögtön első nekifutásra a legjobb férfi főszereplő kategóriában elnyerte az Oscar-díjat, a Golden Globe- és BAFTA-díjat.
A film Truman Capote legnagyobb hatású regénye, a Hidegvérrel megszületését követi nyomon, attól kezdve, hogy az író kezébe akad az újságcikk egy kansasi család lemészárlásáról. Capote a helyszínre utazik, s a vádlottakkal személyesen találkozva, őket kihasználva írja meg a világhírű regényt, miközben látens homoszexuális kapcsolat szövődik közte és az egyik gyilkos között. Hoffman átrágta magát szinte az összes Capote-alkotáson és az íróval foglalkozó újságcikken, videón, tökéletesen elsajátította testbeszédét, affektáló hangját és mozdulatait, a forgatás alatt végig maga is Capote-ként viselkedett, hogy ne zökkenjen ki a szerepből.
Charlie Wilson háborúja
További három alkalommal jelölték Oscar-díjra: 2007-ben a Charlie Wilson háborújában egy velejéig romlott CIA-ügynök bőrébe bújt, egy év múlva a Kételyben egy pedofíliával megvádolt papot játszott (a film alapjául szolgáló Pulitzer- és Tony-díjas dráma magyarországi bemutatója augusztus elején lesz). A mesterben egy karizmatikus vallási vezetőt formált meg (2012), alakításáért elnyerte a legjobb férfi főszereplő díját a velencei filmfesztiválon. A közönségsiker Mission Impossible harmadik részében ismét sötét gazemberként ármánykodott, szerepelt A hatalom árnyékában című, egy amerikai elnökválasztási kampányban játszódó politikai drámában, valamint Az éhezők viadala mindhárom részében. Utolsó jelentős alakítását Az üldözött című politikai thrillerben meghasonlott titkosügynökként nyújtotta.
Filmrendezőként 2010-ben a Jack csónakázni megy című romantikus vígjátékkal debütált, amelyben maga játszotta a főszerepet is, egy magába forduló férfit. Az Ezekiel Moss című természetfölötti drámát tragikus halála miatt nem tudta befejezni.
Példaképek és kedvenc film
Generációjának egyik legtehetségesebb színésze Daniel Day-Lewist, Paul Newmant, Meryl Streepet és Christopher Walkent tartotta példaképének, kedvenc filmje a Martin Scorsese által rendezett Nagymenők volt, rajongott a Totál szívás című tévésorozatért, lelkes szurkolója volt a New York Jets csapatának, és csak névrokoni kapcsolat fűzte Dustin Hoffmanhoz.
A színésznek jelmeztervező barátnőjétől egy fia és két lánya született. Számos hollywoodi kollégájától eltérően nem külsejével kápráztatta el a nézőt, pocakja ellenére sem diétázott, s bár Oscar-díja volt, egy New York-i bérlakásban élt, s ha tehette, az öltönyt és a nyakkendőt is mellőzte és metróval vagy biciklin járt.
Tragédia
Több interjúban is elismerte, hogy fiatalkorában évekig az alkohol és a kábítószer rabja volt. Bár majdnem negyedszázadon át józan maradt, halála előtt visszaesett, s elvonókúrája nem járt sikerrel. 2014. február 2-án holtan találták manhattani lakásának fürdőszobájában, karjában tűvel, halálát a vizsgálat szerint véletlen kábítószer-túladagolás okozta. Néhány nappal később emlékére egy percre kihunytak a Broadway fényei, színésztársai a legelismerőbb szavakkal méltatták. Kevin Spacey „páratlanul tehetséges színésznek”, Jeff Bridges „igazi kincsnek”, Jim Carrey „érzékeny, szép léleknek”, James Franco „a legjobbak közül is a legjobbnak” nevezte. Zárt körű temetési szertartásán a legnagyobb hollywoodi sztárok és rendezők búcsúztatták, emlékére színműírói díjat alapítottak.
Fotó: Shutterstock
