Tilos panaszkodni Ferenc pápánál

Panaszkodni tilos! – ez a felirat fogadja a látogatókat Ferenc pápánál, aki korábban is hangoztatta már, hogy örökös panaszkodás helyett tevékeny és örömteli egyházat és hívőket szeretne maga körül látni. A katolikus egyházfő a vatikáni otthonaként kiválasztott Szent Márta-házban helyezte a feliratot saját lakosztályának bejárati ajtajára. A nagyméretű, piros betűs felirat az olaszországi hivatalokban és más intézmények falain gyakran látott tiltótáblákat idézi, amelyek általában a dohányzást, szemetelést vagy mást tiltanak jogszabályokat idézve és esetleges szankciókkal fenyegetve. A panaszkodást tiltó tábla az 1. számú „egészség- és jólétvédő” törvényre hivatkozik. Hozzáteszi, hogy a tiltást megszegők „áldozatszindrómában” szenvednek, éppen ezért hangulatuk romlik és csökken a problémamegoldó képességük. Kétszeres szankció vár a tábla szerint azokra, akik a panaszkodási tilalmat gyerekek közelében szegik meg.

Ferenc pápa a hívőket köszönti a vatikáni Szent Péter téren Fotó: MTI/EPA/Giuseppe Lami

„Ahhoz, hogy jobbá váljunk, képességeinkre kell koncentrálni saját korlátaink helyett: hagyj fel tehát a panaszkodással, és tégy azért, hogy javíts az életeden!” – olvasható a táblán az apró betűs felirat, amelynek szerzője, Salvo Noe olasz pszichológus személyesen adta át Ferenc pápának a táblát június közepén egy vatikáni audiencián. Az önmegvalósításról és személyiségfejlesztésről írt utolsó könyvében Salvo Noe Ferenc pápát is idézte. A katolikus egyházfő annyira megörült a táblának, hogy kiragasztotta vatikáni ajtajára. Ezzel jelezte a közvéleménynek és a sajtónak is, hogy nem felel meg a valóságnak az utóbbi időben róla festett kép, amely szerint állandó problémák terhelik a Vatikánt és az egyházat. Ferenc pápa jókedve és iróniája nem múlt el.

 

Akár ez is tetszhet A szerző további művei