Tervezzük meg és hozzuk lendületbe magunkat! – ajánlja Béres Alexanda

Országszerte szinte bármelyik nagyobb vagy kisebb edzőteremben és fitnesz klubban ki lehet tenni ezekben a napokban a megtelt táblát. Tömegével érkeznek korosztálytól függetlenül január óta azok is, akik eddig szinte semmit se tettek azért, hogy fittebbek legyenek. Mielőtt mindebbe belevágnak, érdemes először újratervezni a heti beosztásukat, hogy legyen idő egész évben tornázni és egyben egy új életmódot kezdeni, mert ez a mozgatórugója – vallja Béres Alexandra többszörös hazai és nemzetközileg is elismert fitneszbajnok, valamint képzett fitneszedző.

Ha az elmúlt hetek rohamát nézzük, ismét úgy tűnik, hogy végre menő megint fitneszterembe járni és egészséges ételeket enni. Ez mennyire tükrözi azt, hogy a lakosság egy lényeges része túlsúllyal küzd?

Valóban jó látni, hogy ilyen sokan keresik meg az edzéshez a cipőjüket és váltanak végre mozgásra. Nagyon fontos ez minden korosztály számára. Lehet az életmódváltás az elején a séta vagy nagyon lassú kocogás is, nem fontos egyből egy fitnesztermet keresni. Természetesen rögtön érdemes átgondolni azt is, hogy a mozgás mellett nem megy a nassolás, így a cukrot és a lisztet érdemes egyből kizárni az étrendből. Helyette több friss saláta és finom husi legyen, persze nem zsírban átsütve. Nagyon örülök, hogy végre rájönnek az emberek arra: a rázógép nem elég. Igenis nekünk magunknak kell tenni azért, hogy jobban érezzük magunkat!

Megfelelő mozgás nélkül nincs fogyás

Sokan negyven felett azt vallották eddig, hogy mivel nehezen mozdulnak meg, inkább kevesebb kalóriát visznek be és attól várják a fogyást.

Megfelelő mozgás nélkül nincs fogyás, ahogy ezt az előbb is hangsúlyoztam. Hiszen az anyagcsere is jobban beindul a tornától, mintsem a kevesebb kalóriától. Tény, hogy vannak, akik a kalóriákkal zsonglőrködnek. De az kevés. Szerintem tegyünk rendet először az életünkben és ha elszántuk magunkat a testedzésre vagy valamilyen tornára, akkor alakítsuk hozzá a heti beosztásunkat. Akkor az legyen szent és sérthetetlen. Egyébként lehet sétával is kezdeni, heti kétszer fél óra séta vagy nagyon lassú kocogás lehet az indítás. Majd két hónap múlva akár az internetről letöltött tornára is lehet otthon mozogni. De a heti kettőt tartsuk, majd később háromra bővítsük ki. Ne kívánjunk túl sokat, csak amit teljesíteni tudunk.

Ne kívánjunk túl sokat, csak amit teljesíteni tudunk

Ha otthon tornázunk, a család együtt is csinálhatja a gyakorlatokat?

Igen, ha mindenki szépen végzi a feladatát, akkor össze is hangolhatjuk a család többi tagjával is a mozgást.

Nyolcéves a nagyobbik kislányod, Panna. Róla már el lehet mondani, hogy követ téged a sportolás terén?

Ritmikus sportgimnasztikázik már évek óta. Sőt versenyez is. De nem erőltetjük a párommal a mozgást. Panna örömmel teszi, mint ahogy bármi mást. Az öltözködésben is kikéri a véleményem. A kicsi pedig még igencsak baba, így egy évet még mindenképpen várunk a sportolással.

Seniortornát is tartasz évek óta. Hogyan jött az ötlet, hogy ezzel a területtel is foglalkozz?

Lassan 15 éve, hogy foglalkozom seniortornával. Édesapám, dr. Béres György ortopédsebész és mindig hallottam tőle, hogy sajnos, ahogy az évek haladnak, úgy romlanak az érzékszerveink is. Ha még mellé véletlenül egy combnyaktörést is elszenved valaki, az nagyon sokat ront a helyzetén, akár le is épülhet, ha nincs megfelelő formában. A gyógytornászokon kívül nem foglalkozott senki akkoriban ezzel a korosztállyal. Abból pedig igen kevés van most is. Rájöttem, a senioroknak szükségük van többek között stabilitásjavításra és a csontritkulás megelőzésére is, amit egy jó torna programmal érdemes elkezdeni. Így belevágtam ebbe a tréningbe és nagyon szeretem.

Mennyire más mozgás szükséges ilyen korban?

Ebben a korban is fontos az edzettség. Ezért úgy állítom össze a programot, hogy 50–80 évig mindenki képes legyen megcsinálni a feladatokat.

Nagyon jó eredményeket értél el a curlingben, mint magyar élvonalbeli sportoló. De manapság már nem nagyon hallunk erről.

 Igen, ez így van, tényleg jók voltak az eredmények. Számomra ez egy nagy szerelem volt. Ám a második gyermekünk megszületése után abbahagytam. Sajnos nem tudtam a gyerekek mellett versenyszerűen sportolni, de ez nem is baj.

Télen, ha tehetjük síelünk, szánkózunk és korcsolyázunk

A családdal együtt mit sportoltok szívesen?

Gyakorlatilag mindent. Télen, ha tehetjük síelünk, szánkózunk és korcsolyázunk. Ahogy az idő enyhül, indulunk kerékpározni és sorolhatnám az idénysportokat. Szívesen csinálják a gyerekek, és ez az élmény nagyon fontos.

Szabadidővel kapcsolatos cikkeinket ezen linken tudja elolvasni: szabadidő

Akár ez is tetszhet A szerző további művei