Szoboszlói téli wellness

A téli kikapcsolódás túlnyomórészt wellnessélményekről szól. Jól is van ez így. Azt viszont ne hagyjuk, hogy kizárólag a vizes lazításra menjen el az élmény gyűjtésére szánt idő. ha Hajdúszoboszlón a híres gyógyvízen, az élményfürdő extra szolgáltatásain kívül mást is ki kell próbálni.

A Hortobágy nemcsak nyáron, hanem télen is csodálatos. A hófödte puszta bejárása legalább annyi élményt tartogat, mint egy nyári kaland. Tény, hogy mindehhez jól fel kell öltözni, de Hajdúszoboszlón legalább a túra utáni felmelegedéshez is minden adott. A forró termálvíz, a szauna, a gőzfürdő mind-mind segít kiolvadni egy téli szabadtéri program után. A gyógyvíz regenerálja az elfáradt izmokat is. Szóval, ha kicsit át is fagynánk, a wellness majd segít újra felmelegedni. Szerintünk egyébként a téli Hortobágy látványa megér ennyi áldozatot. Mindehhez, mármint a túrához nem is kell sokat utazni. Hajdúszoboszlóról autóval negyed óra alatt a kiindulóponthoz érhetünk.

De nem csak ez az egyetlen téli aktivitás, amit a Hajdúszoboszlóra érkezőknek ajánlunk. Tavaly a tél kezdetén megnyílt a fürdőváros jégpályája. A városvezetés ugyanis úgy látta, hogy a 2017-ben ideiglenesen létrehozott korcsolyapálya iránt a vártnál nagyobb volt az érdeklődés. Így 2018-ban nem is volt kérdés, hogy egy minden télen üzemelő jégpályát alakítanak ki Hajdúszoboszlón. A helyszín a Bocskai Rendezvényközpont melletti tér, ahol régen szabadtéri mozi működött. A vászon még most is áll. A terület egyébként a téli időszak kivételével szabadtéri piacként is működik majd. Szóval télen, nyáron is érdemes ellátogatnod ide, ha Hajdúszoboszlóra érkezel. És akkor sincs gond, ha télen jössz és nem hoztál magaddal korcsolyát. A helyszínen van lehetőség bérelni.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei