Sírhelyek újraváltása – figyelni a lejárati időre

Évente több száz olyan sírhely jár le a budapesti köztemetőkben, melyeket nem újítanak meg. Mindezt nem érdektelenség miatt, hanem mert az évek alatt a feledés homályába vész a lejárat dátuma. Ezért érdemes odafigyelni arra, mikor jár le szeretteink sírhelye.

Bár a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) a sírhely lejárta után akár több évig is fenntarthatja a sírhelyet, azonban az exhumálás (hamvak kihantolása) után már nem lehet mit tenni.

Társaságunk minden évben több ezer kiértesítő levelet küld a temetéskori rendelkező megadott címére felhívva a figyelmet arra, hogy aktuális az újraváltás. Gyakori probléma, hogy az idők során (urnás temetésnél 10, koporsós temetésnél 25 év) a megadott értesítési cím akár többször is változhat, így nem feltétlenül kapja kézhez a levelet.

Annak ellenére, hogy a BTI Zrt. különböző felületeken történő felhívásokkal nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az értesítő leveleken kívül más csatornákon is figyelmeztesse a budapestieket, így a sírhelyre kihelyezett értesítőkön keresztül is, még így is sokan megfeledkeznek arról, hogy mely évben jár le elhunyt hozzátartozójuk sírhelye. Sok esetben pedig későn jut eszükbe utánajárni.

Kis odafigyeléssel így kellemetlen helyzetektől tudjuk megkímélni magunkat.

A lejárat időpontjáról az alábbi táblázat nyújthat segítséget:

Sírhely típusa Megváltás Újraváltás
koporsós sírhely 25 év minimum 10 év
sírbolt 60 év minimum 30 év
urnafülke, urnasírhely 10 év minimum 5 év
urnasírbolt 20 év minimum 10 év

 

Az érdeklődő információt kaphat még minden budapesti köztemető irodájában, illetve a Budapesti Temetkezési Intézet honlapján (link). http://www.btirt.hu/sirhely-ujravaltas/

(06-80) 200-611

(X)

Jelen és jövővel kapcsolatos cikkeinket ezen a linken találja: Jelen és jövő

Akár ez is tetszhet A szerző további művei