Megnyílt a pART erdőtárlat

 A Hévízi Turisztikai Np. Kft. Erdei misztérium című programsorozatával vesz részt az idei Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa rendezvényeken.

Az Erdei misztérium, avagy Játék zöldben! hévízi események fő koncepciója, hogy olyan természetes tereket használjanak kulturális rendezvényekhez, ahol összekapcsolódhat ember, természet, művészet! Kézenfekvő volt, hogy a megvalósuló programok fő helyszíne a Hévízi-tó mellett található Északi Véderdő, ahol április és október között több alkalommal szerveznek mikrokoncerteket, gyermekelőadásokat és geobotanikai sétákat.

Ennek a rendezvénysorozatnak egyik különleges eleme a 2023. augusztus 4-én 16 órakor megnyílt pART erdőtárlat.

Aki ismeri a környéket és látta a kiállítást – aminek nem csak helyszíne, de témája is maga az erdő –, könnyen megértheti a címválasztást. A pART erdőtárlat ugyanis a Hévíz-tó északi patakja melletti erdei ösvényen kapott helyet.

A természetvédelmi terület élővilágát bemutató, több mint 60 képből összeválogatott tárlat által az erdőben sétálva ismerhetjük meg azokat a rejtett szépségeket, amik szabad szemmel általában nehezen láthatók, vagy rejtve maradnak egy átlagos séta során. A fákra és a fák közé feszített képeken csodás madarak, különleges növények, kisebb állatok, bogarak képeit lehet megtekinteni.

Az alkotások jelentős része festmény, Zsoldos Márton természetillusztrátor munkája. A tárlaton néhány fotó is helyet kapott, melyeket Búzás Előd és Sinka Gábor természetvédelmi őrök készítettek itt a Hévízi-tó közvetlen környezetében.

Az erdei tárlat nyitánya egy fából készített kapu, melyen a kiállítás mottója áll: „Nyiss a természetre!”

A szervező Hévízi Turisztikai Np Kft. részéről Pálffy Tamás hangsúlyozta, hogy a teljes Erdei misztérium programsorozat szervezésénél figyelembe vették a természetvédelmi, a fenntarthatósági és a zöldrendezvény-szempontokat. Minden esemény a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot igyekszik hagyni, és minden elemében arra törekszik, hogy úgy hozza egymáshoz közelebb az embereket, a természetet és a természetben átélhető kulturális élményeket, hogy azokkal csupán kis mértékben, de semmi esetre sem káros módon avatkozzanak a természetbe.

Ehhez a kiállításhoz is újrahasznosított, a helyi lakosok által felajánlott fa képkereteket, a rögzítéshez cukorspárgát használtak. Az erdei kiállítás várhatóan szeptember 30-ig lesz látható, de ez a természetes anyagok használata és az időjárási viszonyok alakulása miatt akár változhat is. Az időtállóság ez esetben nem is volt cél.

A kapu azonban marad! Mert akár van pART erdőtárlat a Hévízi Véderdőben, akár épp nincs, az üzenet mindig érvényes: Nyiss a természetre!

Galéria: www.seniorplus.hu/miszterium

Call Now Button