Kedvezményes jegyek a filmhéten

Szabó István Bizalom című filmjének digitalizált és felújított változatának vetítésével nyílik február 7-én a 4. Magyar Filmhét Budapesten.

Az Oscar-díjas magyar rendezőt a Bizalom operatőre, Koltai Lajos köszönti majd. A Magyar Filmakadémia Egyesület szervezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával létrejött 4. Magyar Filmhéten február 8–11. között a Corvin moziban 150 film pereg majd, melyekre a közönség kedvezményes 500 Ft-on válthat jegyet.

Február 7-én az 1938-ban született Szabó István 1979-ben készült első, Oscar-díjra jelölt filmje, a Bizalom digitalizált és felújított változatának vetítésével veszi kezdetét a 4. Magyar Filmhét. Az 1944-ben játszódó alkotás több szempontból is fordulópont volt a rendező pályáján. Ezzel a filmmel kezdődött a hosszú távú együttműködés Koltai Lajos operatőrrel, továbbá ez az első olyan játékfilm, melynek alaptörténetét Szabó István nem egymaga írta. A filmnovella másik szerzője Szántó Erika.

Szabó István Bizalom című filmjének egyik jelenete

Akár ez is tetszhet A szerző további művei