Hamarosan itt az OMÉK

78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kiállítás és Vásár, 2017. szeptember 20–24.

Még egy hét és megnyitja kapuit a régió agráriumának legrangosabb rendezvénye, a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kiállítás és Vásár. A Hungexpo Budapesti Vásárközpontjában és a Kincsem Park területén több tízezer négyzetméteren, összesen 969 kiállító részvételével megrendezendő nagyszabású eseményt két e hétvégi programon is népszerűsíti a szervező Agrármarketing Centrum (AMC).

A minden évben több ezer látogatót vonzó Nemzeti Vágta a Hősök terén, a szintén nagy népszerűségnek örvendő Budapesti édes napok pedig a Szent István Bazilika előtt várja a látogatókat.

– A két rendezvény partnerségének jegyében a Nemzeti Vágta 10. évfordulójának tiszteletére az OMÉK számtalan ingyenesen látogatható lovas programot rendez a Kincsem Park területén. A Nemzeti Vágtán pedig az OMÉK-ra invitáló Szüreti Fesztivált tartanak hagyományos szüreti felvonulással és mulatsággal – hangsúlyozta Daróczi László, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője Bábolnán, a Nemzeti Vágta sajtótájékoztatóján. Szeptember 16-án és 17-én a lovas szekérrel, néptáncosokkal és népzenével vonuló menet magyar gyümölcsök és szórólapok osztásával csalogatja majd a jelenlévőket a kiállításra. A Nemzeti Vágtán az Agrármarketing Centrum két önálló OMÉK-standján pedig miközben az érdeklődők hungarikumokat kóstolhatnak, tájékoztatást kapnak az OMÉK programjairól is. A partnerség jegyében a Vágta egyik futamát az OMÉK tiszteletére OMÉK 2017 Nemzetközi Futamnak nevezték el a Vágta szervezői.

Az OMÉK másik partnerrendezvénye, a VII. Budapesti édes napok szeptember 15-i megnyitóján, majd a kétnapos rendezvényen ugyancsak ráhangolják a látogatókat a közelgő agrárkiállítás szórakoztató programjaira. Az idén szeptember 20–24. között tartandó Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kiállítás és Vásár látogatói ugyanis kortól és nemtől függetlenül izgalmas programokra készülhetnek.

A közkedvelt, tradicionális állatbemutatók

A közkedvelt, tradicionális állatbemutatók, kertészeti bemutatók, mezőgazdasági gépkiállítás, kézműves magyar élelmiszerek mellett olyan újdonságokkal is találkozhatnak, mint a csaknem száz négyzetméteres területet elfoglaló biosziget, az agráriumhoz köthető alapítványokat bemutató civil tér, vagy a digitális játszótér és gyereksziget. Az esti órákban pedig nem csupán a fiatalokat, hanem az idősebb generációt is színvonalas könnyűzenei koncertek, népzenei programok várják. Az OMÉK nagyszínpadán fellép a Budapest Bár, a Hot Jazz Band, Freddie, Nyári Károly és lányai, az Ismerős Arcok, Péter Szabó Szilvia, a Fitos Dezső-társulat és az ExperiDance Táncegyüttes, amely a Fergeteges című látványos show-ját mutatja be.

Mezőgazdasági gépkiállítás

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az OMÉK-ot beharangozó sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az idén először – hagyományteremtő szándékkal – a kiállítás hivatalos megnyitását megelőzően szakmai napot tartanak. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az OMÉK néhány éve már nemcsak az ország határain belüli, hanem a Kárpát-medencei magyar gazdák ünnepe is. Ezúttal a Kárpát-medencei gazdaszervezetek mintegy 400 négyzetméteren mutatkoznak be 122 kiállítóval, határon túli élelmiszer-különlegességekkel. A kiállítás partnerországa idén Magyarország egyik legfontosabb kereskedelmi partnere, Japán lesz. A távol-keleti ország Ázsiában a magyar agrárkivitel legfontosabb célországa, a magyar export értéke tavaly 126 millió euróra emelkedett, négyötödével meghaladva a három évvel korábbi értéket.

http://www.omek2017.hu/jegyek

Online elővételben 1000 Ft a belépőjegy

Az OMÉK-ra szeptember 20–24. között a felnőttnapijegy 1200 Ft, online elővételben 1000 Ft, a diák- és nyugdíjasjegy 500 Ft. Vasárnap, az OMÉK zárónapján 1000 Ft-os családi jegyet is lehet vásárolni, amellyel két felnőtt és legfeljebb négy gyermek látogathatja a vásárt. A 6 éven aluli gyermekek számára a belépés díjtalan. A rendezvény látogatása ingyenes az előzetesen regisztrált, legalább tízfős diákcsoportok és kísérőtanáraik, valamint az egyetemi hallgatók és oktatók számára is.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei