Arnold Schwarzenegger bécsi szignója teknőséleteket ér

Arnold Schwarzenegger még májusban dedikált egy villamost Bécsben, az autogramja 2400 euróért kelt el a napokban egy online árverésen. A teljes összeget a Bécs közelében élő mocsári teknősök védelmére fordítják.

Online árverésen értékesítette a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien Arnold Schwarzenegger aláírását, amelyet májusban helyezett el egy villamoson. Az osztrák születésű amerikai filmszínész volt ugyanis a fővédnöke az R20 Austrian World Summitnak, ebből az alkalomból matricázták fel az egykori kaliforniai kormányzó portréjával az egyik bécsi villamost. Miután Arnie tett egy kört a villamossal, dedikálta is azt.

A matrica eltávolításakor a Wiener Linien munkatársai gondosan megőrizték és egy alumíniumlemezre ragasztották át Schwarzenegger szignóját, hogy internetes árverésen értékesítsék. Az érdeklődők július végéig licitálhattak a dedikált darabra, az aukciót a Dorotheum bonyolította le teljesen ingyenesen.

Az árverésből befolyó összeget ugyanis a Wiener Linien teljes egészében a Bécs közelében található Donau-Auen Nemzeti Park területén vadon élő mocsári teknősök védelmére fordítja. Százeurónként egy-egy teknősfészket fogadnak örökbe. A fészek fölé egy fémrácsot erősítenek, így a ragadozók nem tudják feldúlni, a rács lyukai viszont elég nagyok ahhoz, hogy a kikelő kisteknősök átférjenek rajta. A Donau-Auen Nemzeti Park és a Schönbrunni Állatkert 1997 óta zajló közös fajvédelmi programja révén eddig mintegy 1500 kisteknős indulhatott neki az életnek.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei