Újranyitnak a szabadtéri bemutatóhelyek

Csaknem két hónapos kényszerű zárvatartás után a járványügyi szabályokat betartva újranyitnak a szabadtéri bemutatóhelyek.

Szegedi Vadaspark

Az ország legnagyobb területű, 45 hektáros állatkertje megfelelő körülményeket biztosít arra, hogy a vendégek kellő távolságot tartsanak egymástól. A park sétányai elég szélesek, az erdei utakat egyirányúsítják, és a zárt helyiségekben lévő állatbemutatóknál is kijelölik a kötelező haladási irányt, valamint meghatározzák, mennyien tartózkodhatnak az adott épületben.

Az állatkert pénztárainál és a büféknél jelzésekkel hívják föl a látogatók figyelmét a megfelelő távolság megtartására, és azt kérik mindenkitől, viseljen maszkot – közölte az igazgató. A visszatérő vendégek az állatkert változatos gyűjteményének már ismert tagjai mellett több új jövevénnyel is találkozhatnak.

Megfigyelhetik külső kifutójában a Zuri nevű törpevíziló-kölyköt, amely januárban született. Láthatnak keafiókákat, hiszen a Szegedi Vadasparkban – Magyarországon első alkalommal – sikerült szaporítani az Új-Zélandon őshonos hegyvidéki papagájt, de szemtanúi lehetnek annak is, ahogy anyja hasán csimpaszkodva pihen egy lajhárkölyök.

Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

Május 19-én újranyit az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark – közölte honlapján az intézmény. Látogatható lesz a skanzen, a Nomád Park és a Szeri Gyógynövénykert, működik majd a szatócsbolt, a Szeri gyógynövénybolt, a Gőzös büfé és a Szeri kávézó terasza. A zárt térben található kiállítások azonban továbbra is zárva tartanak, így a Feszty-körképet sem tekinthetik meg a vendégek. Nincs lehetőség elektromos kisautó bérlésére, és a parkjáratok sem közlekednek. Az emlékparkot a járványügyi szabályok betartása mellett látogathatják a vendégek, a közös háztartásban élők kivételével mindenkinek 1,5 méteres védőtávolságot kell tartani, zárt térbe lépve pedig kötelező a maszk viselése.

Részben megnyitnak a nemzeti parkok is

A nemzeti parkok bizonyos szabadtéri bemutatóhelyei – Budapest és Pest megye kivételével – a 2020. május 4-én életbe lépett védelmi intézkedések által megszabott keretek között megnyithatnak.

Ám nem minden helyszínen és nem minden túra indul el. Több településen nyitnak a parkok és szabadidőközpontok is. Ismét fogadhatják a látogatókat a nemzeti parki igazgatóságok kezelésében lévő kültéri kiállítóhelyek, szabadtéri bemutatóterek, emellett állatparkjaikban is újra várják a négy fal közül kiszakadni vágyókat. Az érkezők számára szabadtéri szakvezetéseket tartanak, a vendéglátóhelyeik is részben újra kinyitnak – közölte az Agrárminisztérium.

A különleges helyzetre vonatkozó együttélési szabályok és higiéniai elvárások betartása természetesen továbbra is kiemelt fontosságú mindenki számára. E tekintetben továbbra is kérik az emberek szíves megértését és együttműködését, emellett a nemzeti parkok munkatársai is mindent megtesznek a gondtalan pihenés és minőségi időtöltés biztosítása érdekében -– tették hozzá.

A szaktárca javasolja, hogy az érdeklődők a nemzeti parkok egyedi látványosságairól, programjairól, szabadon látogatható tanösvényeiről, túraútvonalairól előzetesen tájékozódjanak a nemzeti park igazgatóságok központi elérhetőségein, weboldalain. Korábban megírtuk, hogy számos vidéki településen már újranyithatnak a szabadidőközpontok, a parkok, de a biztonsági előírások továbbra is érvényesek, sok helyen a hétvégén is lesznek még korlátozások a kirándulóhelyeken.

Nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu és a Nyíregyházi Állatpark

A nyitásra a veszélyhelyzetben szükséges óvintézkedések megtartása mellett van lehetőség, a kilenchektáros szabadtéri néprajzi múzeum területén a látogatási rend betartását kérik a látogatóktól. A jegypénztárban egyszerre maximum öten tartózkodhatnak, kötelező a legalább 1,5 méteres védőtávolság betartása. A kiállítási lakóházakban, a jármi kisnemesi kúria és a látogatófogadó épületek kiállítótermeiben, illetve az egyéb zárt terekben kötelező maszkot viselni. A látogatók az úgynevezett nyitott színben és az anarcsi porta udvarán – a megfelelő védőtávolság betartása mellett – tudják elfogyasztani megvásárolt ételeiket és italaikat.

A múzeumfalu közelében fekvő Nyíregyházi Állatpark újra megnyitja kapuit az érdeklődők előtt. A belépőjegyeket személyesen és kedvezményesen online is meg lehet váltani. A 35 hektáros látványosság felkeresésekor kötelező a védőtávolság betartása, zárt térben – különösen a két legnagyobb állatházban, a Zöld Piramisban és a Viktória-házban – maszk viselését ajánlja az intézmény. Bár a park szabadon látogatható lesz, az állatbemutatókat egyelőre nem tartják meg – olvasható az állatpark honlapján.

Call Now Button