Újranyit az inotai erőmű, audiovizuális kísérletek színhelye lesz

Fény- és audiovizuális kísérletek, elektronikus zene és titokzatos gyárkomplexumi séták

A három kürtővel rendelkező Inotai Hőerőmű közel 50 évig szolgáltatott áramot a magyarországi elektromos hálózatba, bezárása óta pedig a Szárnyas fejvadász 2049 stábján, néhány kalandvágyó fotóson kívül nem léphetett be a területére senki. Legalábbis eddig.

1950 környékén a 8-as főút közelében Várpalotán elkészült a kor egyik legnagyobb hazai ipari beruházása, az Inota Hőerőmű, ami közel 50 évig szolgáltatott áramot a magyarországi elektromos hálózatba. A gyárat, ahol nem mellesleg a Szárnyas fejvadász 2049 is forgott, több mint 20 éve bezárták, és azóta kalandvágyó fotósokon és filmeseken kívül csak kiscsoportos túravezetéseken látogatható indusztriális épületegyüttese.

Besnyő Dániel, a Central Production fényművésze már 2017-ben szemet vetett rá, és most, öt év elteltével végre teljesülhet az egyik legnagyobb bakancslistás álma, és művésztársaival együtt bevilágíthatja az épületet. A VEB2023 EKF kulturális pályázatának egyik nyertese, az INOTA [re]opening idén nyáron két alkalommal is megnyitja a gyártelep kapuit a szélesebb közönség előtt.

A Centrum Production exkluzív audiovizuális eseménysorozattal tölti meg 2022 júliusában és augusztusában az Inota Hőerőművet és annak mozaikokkal díszített művelődési ház épületét. Július 16-án a Pixel Magic-sorozat az élőben generált képi és zenei interakciók különböző formanyelveit, a valós és digitális dimenziók összekapcsolási lehetőségeit térképezi fel. A Let it Be! art agency által szerkesztett képzenei expedíciókon a közönség megismerheti az egymást inspiráló alkotói folyamatokat: a Žagar AV Experience, a Cloudhitects, a Nautis & Maruscsák Dávid és az Emphase valós idejű képalkotó technikákat elektronikus zenével ötvözve hív látványos és emlékezetes időutazásra.

„Ez az elképesztő indusztriális gyárépítmény már önmagában egy installációs élmény, gyakorlatilag Magyarország Csernobiljának is nevezhetnénk. Ha beállunk a 60×60-as kürtő belsejébe és felnézünk, csak az ég van felettünk. Az a tervünk, hogy ezzel a produkcióval újra működésbe hozzuk a hőerőművet, és bemutassuk, hogy nézett ki egykoron az itteni világ” – árulja el Besnyő Dani, hozzátéve: ez a produkció nem csak annak lesz élvezetes, akit érdekel az ipar és indusztriális múlt. „Olyan térspecifikus művészeti eseményekre készülünk, amiket más környezetben nem láthatna a közönség se zenei, se vizuális szempontból.”

A produkcióban Zságer Balázs audiovizuális produkciója, a Žagar AV Experience is képviselteti magát, aminek munkálatairól így beszélt a zenész: „Mindig is érdekeltek a szokatlan helyszínek, amik nem kifejezetten előadótérnek készültek. Ezt a produkciót is több helyre elvittük már, de a hőerőmű egy full exkluzív lehetőség, ami indusztriális jelleget kölcsönöz az élménynek. Ez alkalommal az Ocean Antology-koncepciót valósítjuk meg, amiben az improvizatív hang- és képalkotás sokszor szinesztéziára emlékeztető jellegét kutatjuk” – tette hozzá Zságer Balázs.

Dani azt is sejteti, hogy terveik hosszabb távra szólnak az idei nyárnál, bár ennél sokkal többet még nem árulhat el: „Magyarországon teljesen egyedüli ez a gyárkomplexum, és közben meg borzasztó, hogy üresen áll, funkcionalitás nélkül. Európa majdnem minden országában hasznosítják már ezeket a helyeket, javarészt művészeti projektek helyszíneként. Erről szólt a mi koncepciónk is, amit beadtunk a Veszprém 2023-nak, és amit szívesen továbbvinnénk a jövőben is.”

Tehát az Inota Hőerőművet és a művelődési házat elsőként július 16-án nyitják meg a közönség előtt egy teljes napra, ezt követően pedig augusztus 26. és 28. között készül majd turnusosan látogatható fényinstalláció a kürtőbe. Utóbbin a Túrajó séták résztvevői megismerhetik Inota történetét és kideríthetik, hogy hol volt az inotai elvtársak kedvenc termálfürdője, ki lakhatott az erőmű mellé felhúzott készenléti lakótelepen és általában mit jelentett a jólét a Kádár-rendszerben.

Amennyiben személyesen nem tudunk részt venni a programon, virtuálisan is bejárhatjuk a legendás ipari komplexum unikális helyszíneit, amit pontfelhő-szkennelési technikával tettek elérhetővé a szervezők.

A weblapot ezen a linken, a Facebook-oldalt itt, a Facebook-eseményt pedig itt lehet elérni. Jegyeket az alábbi linken vásárolhatunk.

Call Now Button