Az Andrea Chénier után A képzelt beteg, avagy őfelsége komédiása című Vajda János operánk is fél évig ingyenesen megtekinthető az OperaVision-portálon.
Vajda János Bulgakov és Molière művei nyomán született operájának ősbemutatója után egy évvel a Magyar Állami Operaház az OperaVision internetes platformján élőben, ingyenesen közvetíti az előadást 2021. november 19-én 20 órától. Szabó Máté rendezése Hábetler András, Bátori Éva, Wiedemann Bernadett, Horti Lilla és Hanczár György főszereplésével, Kovács János vezényletével ezt követően fél éven át lesz visszanézhető a nemzetközi portálon.
Az európai operatársulatokat és fesztiválokat tömörítő Opera Európa 2017 őszén indította útjára OperaVision elnevezésű portálját, hogy a vájtfülűek mellett a laikusok körében is népszerűsítse az opera műfaját.
Az előadás személyesen november 21-én, 23-án, 27-én és december 19-én tekinthető meg az Eiffel Műhelyházban.
Opera két felvonásban
A Mario és a varázsló, a Leonce és Léna és a Karnyóné után immár a negyedik Vajda János-mű kerül az Opera színpadára, melynek alapja ezúttal Molière A képzelt beteg és a francia vígjátékíróról szóló Bulgakov-színdarab, az Őfelsége komédiása. A zenszerző új operája egyszerre fergetegesen szellemes, ugyanakkor elgondolkodtató kicsengésű: „Ez az első operám, amely saját ötletet vett alapul. Az eredeti elképzelésem a Bulgakov-darab megkomponálása volt, amely Molière életéről szól, s amelynek a hátterében zajlik A képzelt beteg című darab. A helyzet nálam megfordult: előttünk zajlik a Molière-vígjáték; a francia szerző élete, küzdelmei a hatalommal a háttérben húzódnak meg. Hogy mi az oka e tükrözésnek? Úgy éreztem, Molière művéhez találtam meg azt a zenei megfelelőt, melynek az egész operámon végig kell húzódnia.”