Az angol „conservation” (konzerválás, megőrzés) kifejezéssel manapság leginkább a természeti értékeink védelmével kapcsolatos cikkekben, híradásokban találkozunk. A zöld megőrzéssel számos nemzetközi intézmény, nonprofit szervezet, egyesület, közösség foglalkozik és tesz egyre komolyabb erőfeszítéseket.
Természeti erőforrásaink csökkenése, a vizek, a levegő, a talaj fokozódó szennyeződése, valamint a klímaváltozás hatásai egyre komolyabban fenyegetik az emberiséget, cselekvésre ösztönözve ezzel a felelősen gondolkodó társadalmat. A megfelelően hatékony, innovatív technológiák és átgondolt cselekvési tervek alkalmazásával mi is komolyan befolyásolhatjuk, jelentősen javíthatjuk a jelen és az utánunk következő generációk életminőségét, kilátásait.
Az utóbbi években egyre több szakmai szervezet foglalkozik a témával, szervez nemzetközi konferenciákat, tanfolyamokat. Az egyik legnagyobb nemzetközi restaurátorszervezet a fenntartható fogyasztás és gyártás irányelveit kívánja átültetni a műtárgyvédelem gyakorlatába. Minimalizálni kívánja a keletkező hulladékok mennyiségét, ezáltal a szennyezést és így a tevékenység negatív környezeti hatásait. Komplex módon közelíti meg a kérdést: csökkenteni, újrahasználni, komposztálni, újrahasznosítani és végül – csak a legvégső esetben – kidobni. Ez nyilván megfelelő kommunikációt, együttműködést és elkötelezettséget igényel minden érintettől. Ahhoz, hogy egy múzeum és annak napi működése valóban „szuperzöld” legyen, számos területen kell fejlesztenünk, változtatnunk jelenlegi szemléletünkön, gyakorlatunkon.
Számos intézmény, akárcsak a Magyar Nemzeti Múzeum, már hosszabb ideje alkalmaz környezeti terhelést csökkentő rendszereket, eljárásokat, mint például a veszélyeshulladék-megsemmisítést, a savas kezelőanyagok, folyadékok semlegesítését. A műtárgyak megfelelő tárolási körülményeinek kialakításával, rendszeres felügyeletével, valamint az adott rizikófaktorok meghatározásával és a várható károsodások előrejelzésével jelentősen hozzájárul a környezeti szennyezés minimalizálásához, mivel ideális esetben szükségtelenné teszi a káros anyagokat termelő, aktív helyreállítási munkákat.
Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy a káros anyagok, a környezet károsításán túl, komoly veszélyt jelenthetnek magukra a restaurátor munkatársakra is. A restaurátorok munkájuk során nap mint nap számtalan veszélyes anyaggal dolgoznak. A különféle oldószerek, savak, lúgok, cianidok, mérgező vegyi anyagok jelentős veszélyforrások és károsak lehetnek a munkatársak egészségére. Az alkalmazottak sok esetben rosszul szellőztethető helyiségekben dolgoznak, és nem áll rendelkezésükre megfelelő védőfelszerelés sem. Jól példázza ezt, hogy Magyarországon a legtöbb muzeális intézményben a restaurátor-műtermeket a pincében vagy a padláson helyezik el. Szintén komoly kihívás a feleslegessé vált, már használhatatlan vagy szennyezett vegyszerek tárolása, megsemmisítése.
Az említett veszélyes anyagok természetre és emberre gyakorolt káros hatásait figyelembe véve új módszerek, anyagok bevezetése vált szükségessé a termelt hulladék csökkentésének, egy fenntartható, biztonságosabb feladatellátás elérésének érdekében. A technológiai fejlődés életre hívott számos innovatív eljárást, melyek komoly segítséget jelenthetnek a zöld célok elérésében.
Nézzünk végig egy általános restaurálási folyamatot a hulladékkezelés szempontjából! Mechanikus tisztítás során a lazán kötődő szennyeződések eltávolítására gyakran poroló ecsetet, papírvattát, papírtörlőt, fültisztító pálcát, vattát használunk. Az elhasználódott, vegyszerrel nem szennyezett, pamut- és papíralapú anyagokat a szelektívhulladék-gyűjtőbe helyezve azok később újrahasznosításra kerülhetnek. Vegyszeres tisztításkor a nehezen eltávolítható szennyeződések és korróziók kezelésére mindig csak a szükséges mennyiséget keverjük ki a használni kívánt vegyszerekből. Savas vagy lúgos kémhatású oldatokat a munka befejeztével – ha már később nem kívánjuk használni az adott anyagot – mindig semlegesítsük.
A kiegészítések esetében részesítsük előnyben a tárgy eredeti alapanyagával azonos vagy ahhoz hasonló anyagokat, minimalizáljuk a műanyagok alkalmazását. A pontos, formakövető kiegészítés rögzítéséhez kevesebb ragasztóanyag használata szükséges. Konzerváláskor, ha lehetséges, kerüljük az erősen mérgező (toluol, xilol) anyagok konzerválószerhez történő keverését.
A Seuso-kincs tárgyainak restaurálásánál alkalmazott, egyszer használatos tisztítóeszközök újrahasznosítására tervet készítettünk. Megfelelő mechanikus és kémiai kezeléseket követően pépesítettük a kidobásra szánt anyagokat és ebből papíröntéssel egyszerű pohár- vagy laboredény-alátéteket készítettünk.
Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum.
