Legendás karmesterek, sztárzenekarok és világklasszis szólisták

Meghirdette a 2019–2020-as évad bérleteit a Müpa

A Drezdai Staatskapelle és Christian Thielemann, Kirill Petrenko és a Berlini Filharmonikusok, Zubin Mehta és az Izraeli Filharmonikus Zenekar, a Concentus Musicus Wien, Rudolf Buchbinder, Paavo Järvi, Eötvös Péter és a Musikfabrik Köln, Fischer Ádám, Rolando Villazón, Bryn Terfel, a Nemzeti Filharmonikusok fémjelzik a Müpa 2019–2020-as évadjának programját.

Karmesterlegendákkal, világklasszis zenekarokkal és kiváló szólistákkal, 15 különböző bérlettel, különleges programokkal és a nagysikerű sorozatok folytatásával várjuk a közönséget – jelentette be Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. Emlékeztetett rá, hogy minden évadban kiemelt figyelmet szentelnek egy-egy alkotónak és együttesnek.

Eötvös Péter, az évad művésze

– A 2019–2020-as évadban egy olyan kivételes zenekart és egy olyan világszerte csodált zeneszerzőt és karmestert ünnepelhetünk, akikre büszkén mondhatjuk, hogy otthon érzik magukat a Müpában – emelte ki. – Az évad művésze Eötvös Péter zeneszerző és karmester, akivel alkotóként és dirigensként egyaránt találkozhat majd a közönség. Az évad együttese pedig a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Nemzeti Énekkar.

Berlini Filharmonikusok

A Zenekari páholy bérletsorozat részeként ismét ikonikus együttesek és világhírű karmesterek követik egymást: a Berlini Filharmonikusokat Kirill Petrenko, az Izraeli Filharmonikus Zenekart Zubin Mehta vezényli. A Szólisták és zenekarok sorozat keretében Drezda legendás együttesét korunk egyik legjelentősebb dirigense, a Magyarországon első ízben fellépő Christian Thielemann vezényli, a koncert szólistája Rudolf Buchbinder lesz, a Tonhalle Orchester Zürich pedig Martin Fröst klarinétművésszel lép színpadra. A Hang-szálak bérletben mások mellett a sokoldalú, mexikói származású francia tenor, Rolando Villazón, Bryn Terfel és Waltraud Meier nevével találkozhatnak a nézők.

Christian Thielemann

A Régizene Fesztivál és a hozzá kapcsolódó bérlet a műfaj hazai és nemzetközi kiválóságait sorakoztatja fel: érkezik A Felvilágosodás Korának Zenekara, a Nicolas Altstaedt irányításával muzsikáló Haydn Philharmonie, a Vashegyi György vezette Purcell Kórus és Orfeo Zenekar, valamint a Savaria Barokk Zenekar.

Ismét a jövő világsztárjait vonultatja fel az Európai Hangversenytermek Szövetségével (ECHO) közösen életre hívott, fiatal tehetségeket bemutató sorozat, a Rising Stars, ahogy a Felfedezések sorozat is kivételes ifjú karmesterek és hazai zenekarok együttműködésére ad lehetőséget.

Izraeli Filharmonikus Zenekar

A 2019–2020-as évadban további könnyűzenei és világzenei koncertek, újcirkusz-produkciók és táncelőadások követik majd egymást: összetéveszthetetlen hangzásvilágával nyűgözi le a közönséget az Egyesült Államokból érkező Calexico and Iron & Wine és Budapestre látogat a többszörös Grammy-díjas Cécile McLorin Salvant és Sullivan Fortner is.

Zubin Mehta

Ismét lesz New Orleans Swingfesztivál, Jazz Showcase, Jazztavasz, a hazai könnyűzene legizgalmasabb formációi a Hey, June!  fesztiválon állnak színpadra, és természetesen továbbra is a Fesztivál Színház ad otthont a világszerte sikert sikerre halmozó, legutóbb a New York-i Brooklyn Academy of Music (BAM) közönségét lenyűgöző Recirquel Újcirkusz Társulat produkcióinak.

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös programsorozata, az Európai Hidak középpontjában 2019-ben Olaszország kulturális gazdagsága áll. Sokak kedvence, az egész napos zenei maraton pedig rendhagyó módon ismét a 2020-ban épp 250 éve született zeneszerzőóriás, Beethoven életművéből merít.

2020 júniusa újra a nemzetközi hírű, sokak által rajongva várt Budapesti Wagner-napok és A nibelung gyűrűje tetralógia jegyében telik: a Fischer Ádám vezényelte Ringben olyan sztárénekesek lépnek a színpadra, mint Johan Reuter, Iréne Theorin és Stefan Vinke, de felejthetetlen estét ígér A nürnbergi mesterdalnokok is.

Nemzeti-Filharmonikusok

– Kiemelten fontos számunkra a jövő közönsége: családi programjaink mellett az ifjúsági előadásaink és a partneriskoláink számára meghirdetett programok is minden eddiginél nagyobb sikerrel és nézőszámmal futnak – mondta el Káel Csaba. Hangsúlyozta, hogy a Müpa programkínálatában a gyermekeknek szóló hangversenyek és programsorozatok mellett interaktív foglalkozások, fejlesztő, interakcióra épülő VR-játékok várják a kisebbeket és nagyobbakat több műfajban, többféle korosztályra hangolva a hét minden napján.

Nemzeti Énekkar

2019–2020-ban is folytatódnak az igen népszerű Metropolitan-közvetítések és a Müpa nagy sikerű irodalmi estjei – a Literárium és a Literárium extra –, az új évadban olyan kiváló szerzőket vonultatnak fel, mint Dragomán György, Szabó T. Anna, Ugron Zsolna, Ágh István, Závada Péter és Simon Márton. A Vers-estek sorozat a Nemzeti Színházzal, a Katona József Színházzal, az Örkény Színházzal és a Színház és Filmművészeti Egyetemmel együttműködésben olyan költőóriások előtt tiszteleg, mint Tóth Árpád, Füst Milán és Dsida Jenő.

A nagyközönség számára március 22-től már elérhetők a bérletek a Müpa jegypénztáraiban és online a mupa.hu weboldalon keresztül.

Call Now Button