Jótékonysági licit az óriástobozokra

A Down-szindróma világnapja alkalmából két impozáns méretű, az arborétum óriástobozú fenyőjéről (Pinus coulteri) szüretelt tobozt ajánl fel jótékonysági árverésre a Folly. A befolyó összeget idén egy olyan XI. kerületi óvodának adományozzák, amely integráltan neveli a speciális nevelési igényű gyermekeket. A licit másodlagos célja, hogy felhívják a figyelmet az ilyen típusú intézmények fontosságára.

A Folly Arborétum és Borászat életében évek óta fontos dátum március 21-e, a Down-szindróma világnapja, ugyanis Folly Judit harmadik gyermeke Down-szindrómával született: Miklós már 6 éves, fejlesztésében elsősorban a család, az otthoni légkör és a korban közeli testvérei segítenek. Közvetlenül ezután azonban a legtöbbet annak az integráló óvodának köszönhet, ahova jár, és ahol befogadták. „Intézményünkben integrált nevelés folyik, így is segítjük a speciális nevelési igényű gyerekek épek közé való beilleszkedését, fejlesztését. Ennek köszönhetően csökkenthetők a hátrányok, javítható az életminőség, miközben az ép gyerekek is elfogadóbbá válnak, természetessé válik számukra a tolerancia és a segítségnyújtás” – mondta el Dózsa-Szedlacsek Éva, a XI. kerületi Gazdagréti Óvoda intézményvezetője.

„Megtapasztalva Miklós születésekor a teljes kétségbeesést, úgy gondoljuk, történetünket elmesélve reményt tudunk adni a hasonló helyzetben lévő várandós vagy szülés után álló édesanyáknak, édesapáknak, családoknak. Ezért tartjuk fontosnak, hogy időről időre valamilyen jótékonysági akcióval hívjuk fel a figyelmet a témára. Idén azért választottuk ki kifejezetten ezt az óvodát, mert az az integrált nevelés, amely ebben az intézményben folyik, és a nevelők munkája példaértékű” – fejtette ki Folly Réka, negyedik generációs tulajdonos, a Folly Arborétum és Borászat ügyvezetője a jótékonysági kampány kapcsán.

A jótékonysági aukción két toboz kerül árverésre arról az órástobozú fenyőről, amelyet még Folly Gyula, Réka és Judit édesapja ültetett. A 60 éves fa ma már több mint tíz méter magas, érett tobozai elérhetik a 30–40 cm magasságot, nedves súlyuk megközelíti a 3–4 kg-ot. Legutóbb tavaly novemberben volt tobozszüret az arborétumban, az árverésre felajánlott tobozokat is ekkor takarították be. A két óriástobozra licitálni az erre készült Facebook-esemény alatt lehet majd itt. A liciteseményre a részvételi szándékot március 2-tól be lehet jelölni, így az érdeklődők biztosan nem maradnak le az aukcióról. Az óriástobozokra licitálni március 17-én 10 órától lehet, a jótékonysági árverés március 18-án 14 órakor zárul.

Pinus coulteri – óriástobozú fenyő

A Pinus coulteri, vagyis az óriástobozú fenyő a világ legnagyobb tömegű tobozt nevelő fenyője.  25 méter magasra is nőhet az amerikai bokorerdőkben. Rozsdabarna kérge pikkelyes, mélyen repedezett. Merev, szürkészöld tűlevelei 20–30 cm hosszúak. Virágzatai tavasz végén, nyár elején nyílnak. A tobozok a másod-, harmadévre fejlődnek ki, és nemegyszer a három kilogrammot is elérik. Magjai egykor indián törzsek fő táplálékául szolgáltak, gyantája pedig gyógyító összetevőket tartalmaz. Angolul özvegycsinálónak, azaz widowmakernek nevezik.

Folly – A Balaton édenkertje

A badacsonyörsi Folly Arborétum első örökzöldjeit dr. Folly Gyula pécsi orvos telepítette 117 évvel ezelőtt. A hely extra klimatikus adottságainak köszönhetően a messzi földről érkezett ritka növények is gyökeret vertek, ezért az arborétum gondozását a család újabb generációi vitték tovább. Az induláskor alig félhektárnyi területből ma már öthektáros arborétum lett, ahol több mint 300 tűlevelű és 200 lombos fa- és cserjeféle virul. A Folly-család négy generációjának elkötelezett munkája és kitartása a Balaton édenkertjévé varázsolta a helyet. Az itt található négy világtáj növényei, a különleges cédrusok, ciprusok és borókák egész évben várják a látogatókat. Mi több, az érdeklődők a helyszínen Folly teákat, szörpöket, süteményeket és borokat is kóstolhatnak, az étteremben pedig szezonális étlappal és gasztroprogramokkal várják a vendégeket.

Call Now Button