Jó az idei szilvatermés

Elég jónak mondható az idei szilvaszezon, a gyümölcs felvásárlási ára minden valószínűség szerint a tavalyitól nem sokban tér el. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében már javában zajlik a szilva betakarítása, a rázásos technikával egyetlen fáról akár 10 másodperc alatt is összegyűjthető a termés.

2020-ban a virágzásban érte a fagyás a gyümölcsösöket, a szilvát három alkalommal is, ami miatt jócskán elmaradt a termés a várakozásoktól. Az előző évvel ellentétben az időjárási viszonyok idén már kedvezőek voltak, mert bár a szárazság és a légköri aszály okozott némi fejfájást a gazdáknak, nem fagyott le a szilva, tehát minden adott volt egy eredményes betakarításhoz. Saliga Csaba, az Agricolae Kft. növényvédelmi szakembere elmondta, hogy szakmai berkekben elég jó évként könyvelték el 2021-et.

Hogyan rázzák a szilvát Szatmárban?

Ahogy az ország több pontján, úgy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is rázzák a szilvát ősszel. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a traktorvontatású betakarítógépek rendelkeznek egy nagy, fogókaros szerkezettel, ami elvégzi a munka dandárját. „A traktorvontatású rázógép minden egyes hidraulikus eleme külön szabályozható. Első lépésben a traktor sofőrje a fülkébe behelyezett kamerának köszönhetően pontosan áll meg az aktuális fánál, majd a ponyva kihelyezésre kerül gépileg a gyümölcsfakorona alá. Ezt követően a fogókart ráirányítjuk az aktuálisan betakarítandó fa törzsére, a gumipofával ráfogunk, majd ezt követően a rázógép rezgéseket visz át a szilvafára, a termés ezáltal lehullik. A lehullott gyümölcsöt a rázógép ponyvája a futószalagra juttatja, majd ezt követően a tisztítórendszere kiszívja a felhordón beérkező termésből a lombot, illetve az ágmaradványokat. A betakarított gyümölcsöket ládákba és konténerekbe helyezzük” – magyarázta Saliga Csaba az Agricolae Kft. növényvédelmi szakembere.

„A cégcsoportnál a piacon kapható legújabb elérhető távirányítású traktortechnikával a traktoros egyidejűleg lehet a rázómester is a rázógépre szerelt kamerának köszönhetően. A rázóegység emellett önállóan is állítható. Az erőgépkezelő ebben az esetben nemcsak a rázókar, hanem a ponyva kezelője is.” Az igen korszerű rázógépnek köszönhetően a korábban használt rázógépekkel ellentétben jelentősen csökken a kézi munkaerőigény, azaz a korábbi gépek esetében igényelt tízzel szemben három-négy ember is elegendő.

Milliószámra készül a befőtt és a lekvár

Az Agricolae Kft. két fő vezérterméke a szilvabefőtt és a szilvalekvár. Jámbor László, a cég külkereskedelmi munkatársa elmondta, a befőtt esetében közel 80 százalékos érettségi fokon a legcélszerűbb betakarítani a szilvát. Miután a termés beérkezik, végigmegy a szártépőn, majd az optikai válogató alatt, ezt követően történik a magozás és a felezés. A folyamatokat követően üvegbe töltés következik majd a felöntő lé, hőkezelés, ami során fizikai nyomásnak van kitéve, így ha túlérett állapotban lenne, akkor a szilva szétesne az üvegben.

A lekvár esetében más a helyzet, hiszen minél érettebb a szilva, annál magasabb a cukorfoka és annál ízesebb lesz a késztermék is. A tervek szerint az Agricolae Kft. idén egymillió üveg szilvabefőttet és közel 550 tonna szilvalekvárt készít majd el. Előbbit 720 ml üvegekbe, utóbbit jellemzően 315 ml-es kis üvegekbe, műanyag vödrökbe és hordókba töltik. A lekvárt egyébként 3–10 kilogrammos műanyag vödrökben is árulják, ami főként a cukrászatok és pékségek körében igen kedvelt.

Jámbor László végezetül arról is beszélt, ügyelnek arra, hogy a földterületen ne maradjon szilva. Ez azért is fontos, hogy ne keletkezzen gócpont a következő években, másik oldalról pedig az elhullott gyümölcsökből készülhet pálinka is. Mivel övék a régióban az egyik legjelentősebb nemtudom-szilvaültetvény, ami a hungarikumnak számító szatmári szilvapálinka alapja, bőven van miből kifőzni azt.

Forrás: Agricolae.

Call Now Button