Így bringázzon a koronavírus-járvány idején

A Magyar Kerékpáros Szövetség, a Magyar Kerékpárosklub, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség, az Aktív- és Ökorturisztikai Fejlesztési Központ, valamint a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség közös közleményt adott ki a járványhelyzet ideje alatti felelős kerékpározásról.

Ismert bringás mondás, hogy „rossz idő nincs, csak rossz felszerelés!” Az idén ennél egy kicsivel bonyolultabb a helyzet. A járványveszély miatt bevezetett korlátozások jóformán teljesen beszűkítik a mozgásterünket, a szó szoros értelmében. Ugyanakkor fontos a szabad levegő és a mozgás, a jó fizikai állapot megőrzése és a bezártság mentális következményeinek ellensúlyozása szempontjából egyaránt. Ha kimozdulásra vágyunk, a lehetőségek átmenetileg – nem tudjuk még pontosan, mennyi időre – a sétára, a futásra, a kutyasétáltatásra és végül, de nem utolsósorban a kerékpározásra korlátozódtak.

Szabad-e a veszélyhelyzet ideje alatt bringázni, kerékpártúrázni?

Az egyéni szabadtéri sportok gyakorlása engedélyezett. Közterületen, nyilvános helyen, illetve a szabadtéri sportpályákon az egyéni szabadidős sporttevékenység – különösen a futás, a gyaloglás, a kerékpározás – gyakorlása megengedett. Kerékpározni olyannyira szabad, hogy a Magyar Természetjáró Szövetség ajánlásai között is szerepel, hogy aki túrázni készül, az tömegközlekedés helyett inkább autóval vagy kerékpárral induljon útnak.

A kerékpározás a fertőzésveszélynek legkevésbé kitett aktív tevékenység: a kerékpár kormányán kívül szinte semmilyen tárgyat nem kell megfogni, elkerülhető a tömeg a szabad levegőn, ahol egyedül vagy néhány társunkkal együtt tekerünk, a fertőzésveszély lényegesen kisebb, mint zárt térben, ahol mások közelségében vagyunk.

Szabad-e szervezett túrán részt venni, teljesítménytúrán elindulni?

Nem. A jogszabály szerint közterületen, illetve nyilvános helyeken tilos a csoportosulás, illetve a gyülekezés. Semmiféle rendezvényt és gyűlést nem lehet tartani. A jogszabály kifejezetten az egyéni sportolást engedi meg, e körben említi példaként többek között a kerékpározást. A csoportosulásra, a gyülekezésre és a rendezvénytartásra vonatkozó tilalmak szabályai nyilvánvalóan vonatkoznak a kerékpározásra is. Ugyanakkor az sem szerencsés, ha valaki teljesen egyedül indul útnak, mert ha valami probléma adódik, nincs, aki segíthetne a bajba jutott bringásnak.

A kormány rendelete a „csoport” fogalmát számszerűen nem határozza meg. Ám abból a rendelkezésből, amely közterületen, nyilvános helyen, valamint a sportpályákon a csapatsportok – különösen a labdarúgás, a jégkorong, a kézilabda, a kosárlabda, a röplabda – gyakorlását határozottan megtiltja, arra lehet következtetni, hogy legalább 6–10 fő már csoportosulásnak számít. Egy szervezett teljesítménytúra, ahol van nevezés, regisztráció, a túra végén pedig eredményhirdetés, egyértelműen rendezvénynek minősül, ami kifejezetten tilos.

Milyen szolgáltatásokat talál a bringás, a kerékpáros túra közben?

A bevásárlóközpontok és a különböző üzletek – így a kerékpárboltok, szervizek is – este 7 óráig nyitva tarthatnak. A gyógyszertárak és a benzinkutak korlátozás nélkül nyitva lehetnek. Az éttermek vendéget ugyan nem fogadhatnak, de a vendégek a megrendelt étel elvitele céljából értelemszerűen az ehhez szükséges ideig ott-tartózkodhatnak.

Mik azok a szolgáltatások, amelyek nem hozzáférhetőek a veszélyhelyzet idején?

Bizonytalan ideig zárva tartanak a szabadtéri attrakciók (állatkertek, vadasparkok, nemzeti parkok látogatóközpontjai, kisvasutak, kalandparkok, vidámparkok, korcsolyapályák) és a különböző kulturális intézmények (múzeumok, könyvtárak, egyéb közösségi terek). Ebből következik, hogy a szabadon álló, ingyen megtekinthető látnivalók (természeti képződmények, templom- és várromok, kilátók) maradtak látogathatóak.

Lehet-e szálláshelyet találni, foglalni többnapos bringatúrához?

Nem. A szálláshelyeken kizárólag az üzleti, gazdasági, továbbá oktatási tevékenység céljából érkező személyek tartózkodása megengedett. Más vendégek nem lehetnek a szálláshelyeken. A jogszabály nem csak a szállodákra, hanem általában mindenféle szálláshelyre vonatkozóan megtiltja a nyitvatartást.

Kell-e maszkot viselni bringázás közben?

Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező. A kormány rendelete szerint „egyéni szabadidős sporttevékenység” különösen a futás, a gyaloglás és a kerékpározás. Tehát kerékpározás közben nem kell maszkot viselni. Azonban bármely üzletbe, bevásárlóközpontba, vendéglátóhelyre, üzemanyag-töltőállomásra való belépéskor, továbbá tömegközlekedési eszközön (pl. hajón) és annak megállójában is a maszkot fel kell tenni, mégpedig olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.

Mire kell különösen figyelni az őszi, téli időjárási körülmények között?

Különösen fontos:

  • Megfelelő őszi, téli ruházat!
  • Láthatóság, első-hátsó világítás (korán sötétedik!), ha borús, szürke idő van, akkor a nappali használat is ajánlott.
  • Folyadék és minimális ennivaló legyen nálunk!
  • Fokozott óvatosság, ilyenkor jobban csúszik (sisak!).

Mit kell még figyelembe venni kerékpártúra tervezésekor? Mire kell még figyelni bringázás közben?

Minél korlátozottabbak a lehetőségeink a kimozdulásra, annál inkább felértékelődik a kerékpározás, mint jogszabályi keretek között megengedett lehetőség. Bringázzunk felelősen!

  • Betegen vagy csak, ha gyanakszol rá, hogy beteg leszel, ne indulj útnak!
  • Ha nem vagy gyakorlott téli túrázó, ne most kezdd el!
  • Ha már átesett a Covid-fertőzésen, bármiféle fizikai aktivitás megkezdése előtt konzultáljon kezelőorvosával!
  • Túra előtt a szokottnál is gondosabban vizsgálja át a kerékpárját és a felszerelését! Ki tudja, hol talál segítséget, ha technikai problémája adódik.
  • Indulás előtt tájékozódjon! Derítse fel pontosan, hogy a tervezett túra útvonalán mely szolgáltatások elérhetők, melyek nem!
  • Kerülje a felkapott helyeket, válassza a kevésbé ismert célpontokat!
  • Kerülje a tömegközlekedést! A túra kiindulópontját autóval vagy bringával közelítse meg!
  • Lehetőleg ne induljon útnak teljesen egyedül! A lehető legkisebb létszámú, de legfeljebb 4–6 fős társaságban induljon kerékpártúrára! A legbiztonságosabb, ha csak az egy háztartásban élőkkel túrázik.
  • Figyeljen rá, hogy feltöltött telefonnal induljon el! A hidegben előbb merülnek a telefonok, ezért érdemes powerbankot is magunkkal vinni.
  • Akárhova megy, ne aludjon ott! Úgy tervezze meg a túrát, hogy este 8 órára biztonsággal hazaérjen!
  • Túrázás közben is tartsa meg a legalább 1,5 méteres (vagy nagyobb) távolságot!
Call Now Button