böngészés Tag

nyitva

XVI. Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál

Augusztus utolsó hétvégéjén Szentendre éjjel-nappal nyitva áll majd a látogatók előtt, és feltárul a város igazi arca. A járványügyi helyzethez igazodva idén is kisebb körben tartjuk meg nyárbúcsúztató rendezvényünket, mely műfajában, tematikájában így is sokszínű programkínálattal várja a látogatókat. A legkedveltebb Házak, udvarok, házigazdák programsorozaton túl most is lesznek városismereti séták, gyerekprogramok, jótékonysági gumikacsaverseny, táncszínház, kultszerenádok, fényfestés a Fő téren, moziprogramok,…

Az újranyitáshoz nem elég a zárva táblát megfordítani

Több mint egy év telt el a koronavírus-járvány miatt bevezetett első korlátozások óta, a mostani zárás viszont egy más típusú sokkhelyzetet okoz a vállalatok életében, ugyanis a korlátozásokban való kiszámíthatatlan működés nem engedi feljönni őket a helyzet okozta gödörből. A vakcináknak köszönhetően már látszik a fény az alagút végén, de az újranyitásnak minden cég esetében kidolgozott stratégiára lesz szüksége. Magdó Emil kommunikációs stratéga szerint újra kell gondolni a kommunikációt, és a járvány idején aktuális…

A Budakeszi Vadaspark újra megnyitott

A hazánkban és a Kárpát-medencében őshonos állatokat bemutató intézmény hétfőtől péntekig 9 és 17, hétvégén és ünnepnapokon 9 és 18 óra között tart nyitva. A vadaspark területén új látogatói rend lép életbe.
Call Now Button