böngészés Tag
Duna Művészegyüttes
A Duna Művészegyüttes a tavalyi évben mutatta be A Duna balladái – Táncok és imák a Duna mentén című előadását, melyben a Szent Efrém Férfikar közreműködésében vitték színpadra a Duna menti népek táncait és énekeit. A nagyszabású előadás október 28-án újra a Nemzeti Táncszínház színpadán lesz látható.
Új bemutatóra készül a Duna Művészegyüttes
Seniorplus
A Duna Művészegyüttes Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán címmel készíti legújabb előadását, amelynek bemutatóját szeptember 21-én 19 órától a Nemzeti Táncszínházban láthatja a közönség.
Júliusban két alkalommal is Erdélyben vendégszerepel a Duna Művészegyüttes
Seniorplus
A Duna Művészegyüttes idén nyáron is több magyarországi rendezvény és fesztivál színpadán lesz látható, de júliusban két alkalommal utazik Erdélybe is, hogy Tusnádfürdőn a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor, valamint a Mikházi Szabadegyetem közönségének is bemutatkozzon.
Erdélyben és Csehországban is vendégszerepel a Duna Művészegyüttes
Seniorplus
Kalotaszeg gazdag folklórkincsét mutatja meg a Duna Művészegyüttes határon innen és túl az elkövetkezendő két hétben Szerelmünk, Kalotaszeg című előadásával. A Kolozsvári magyar napok ünnepélyes nyitógáláján, vidéki településeken, de Csehországban is bemutatkozik az együttes.
Jubileumi gálaműsorra készül a 65 éves Duna Művészegyüttes
Seniorplus
Emlékeink 65 címmel készül jubileumi gálaműsorra a Duna Művészegyüttes a Nemzeti Táncszínházban május 18-án, ahol meglepetésvendégekkel idézik meg az elmúlt évtizedek legemlékezetesebb pillanatait.
Szépséges Mezőség
Seniorplus
A Duna Művészegyüttes az erdélyi Mezőség színes zenei és tánckultúráját idézte meg a tavaly októberben bemutatott új előadásában, melyben monumentális, mozgatható díszletelemek és szemet gyönyörködtető fénytechnika emlékeztette a közönséget a Mezőség dombságaira. A közönség vastapssal ünnepelte a premiert, amely mind a táncosok mind a rendező, a koreográfusok munkáját dicsérik. A bemutatóra készülve több kiváló szakember segítette az együttes munkáját: a darab Kocsis Enikő, Fitos Dezső, Farkas Tamás és Juhász Zsolt…