Budapest környéki kirándulóhelyek

Fóti-Somlyó Tanösvény

A Budapesttől 22 kilométerre, a Gödöllői-dombságon található tanösvényen sem kell tömegre számítani, ráadásul könnyű azt bejárni. A lágyan hullámzó dombok között vezető túraút körülbelül 3,5 kilométer hosszú, és mivel a szintkülönbség sem nagy, nem kell különösebben készülni a kirándulásra. Az információs panelekkel kitáblázott tanösvény valójában egy körtúra, így végül a séta kezdőpontjához, a Fáy-présházhoz jutunk vissza. Az útról egy kis tájékoztatófüzet készült, amelyet a présházban is meg lehet venni. A Duna–Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó Somlyó-hegyen körülbelül 1500 különböző lepkefaj él, ezek közül az egyik legismertebb a fóti boglárka. Akinek szerencséje van, és lát egy ilyen szépséges pillangót, csak messziről figyelje, mivel védett fajról van szó, melynek eszmei értéke 100 000 forint.

Nagy-Kevély

Teve-szikla

Az Árpád hídi buszpályaudvarról fél óra alatt kivisz a busz Pilisborosjenőre. A legegyszerűbb, legkönnyebben teljesíthető körülbelül 7 kilométeres, 3–3,5 órás körtúra 320 méter szintemelkedéssel a Nagy-Kevély csúcsára. Visszafelé leereszkedve meglátogathatjuk az „egri várat”, itt építették fel ugyanis a vár mását, ahol a Várkonyi Zoltán rendezte Egri csillagok című filmet forgatták 1968-ban, benne a magyar filmtörténet legnagyobb szabású csatajelenetét, az egri vár ostromát több ezer statiszta részvételével. Ezután a jellegzetes Teve-szikla érintésével jutunk vissza a településre. Jól jelzett útvonal, többnyire széles, kényelmes turistautakon, közepesen lejtős, sziklás szakasszal.

Nagy-Szénás, Zsíros-hegy

Nagy-Szénás

A Budai-hegység legszebb kilátást nyújtó hegyei a Nagy-Szénás és az Alsó-Zsíros-hegy Pilisszentiván és Nagykovácsi között. Az Alsó-Zsíros-hegy 424 méter magas, alpesi jellegű, fenyvessel borított, meredek, sziklás hegyoldalú, a Nagy-Szénás pedig kopár és kerek kúpokból álló, 550 méter magas. Hűvösvölgyből a 63-as busz mintegy 15 perc alatt repít el minket Nagykovácsi Községháza megállóba. Az Alsó-Zsíros-hegy csúcsáról káprázatos kilátás nyílik a Pilisre, a Kevélyekre. Az egész környezet a fenséges fenyvessel, a hatalmas sziklafalakkal és a kopár sziklaorommal párját ritkító látvány. A Nagy-Szénás (550 méter) jellegzetes, kopár kúpjairól elképesztő a körpanoráma.  Ez a mintegy 14 kilométeres, 3,5 órás túra szinte végig kényelmes, jelzett turistaúton járható, az elején van egy meredekebb, de nem hosszú szakasz. A szintemelkedés 400 méter.

Budakeszi Vadaspark

Hazánkban és a Kárpát-medencében őshonos vadállatokat és háziállatokat figyelhetünk meg testközelből, érdekes, szórakoztató állatbemutatókon vehetünk részt, és kiadós sétákat tehetünk a több mint 300 hektáros árnyas erdőben. A parkban 42 állatfaj mintegy 200 egyedét tekinthetjük meg, természetesen mind az öt hazai nagyvadfaj – őz, muflon, dám- és gímszarvas, vaddisznó – megtalálható. Láthatunk hazánkban már nem élő fajokat is, mint például medvéket, farkasokat, hiúzt, aranysakált. A 22-es buszról Budakeszin a Szanatóriumi utcánál kell leszállni, az utca végéig gyalogolni, onnan jobbra követve a vadaspark irányát mutató jelzőtáblákat, mintegy húszperces kényelmes sétával érhető el a vadaspark területe.

Csillebérc, Farkas-hegy, Sorrento-sziklák

Sorrento-sziklák

Csillebércről indulunk, ahova a Széll Kálmán térről induló 21-es busz visz el (végállomás). Innen kiindulva a Budaörs felett magasodó kopár Csiki-hegyek varázslatos vidékére vezet ez a körtúra. A Farkas-hegy bámulatosan szép gyepes mezői, az onnan feltáruló pazar panoráma és a fenyőligetes, vadregényes Sorrento-sziklák a csúcspontjai a könnyű kirándulásnak. A magyarázat szerint a hely az olaszországi, Nápoly közeli Sorrento tengerpartjának szikláiról kapta a nevét. Lehet, hogy a hasonlat merész, de az egészen biztos, hogy a Sorrento és környéke Budai-hegyek egyik legszebb és mégis legkevésbé látogatott része. A táv mindössze 8 km, pihenő nélkül mintegy 2,5 óra alatt bejárható. A szintkülönbség csak 200 méter. Kényelmes erdei utak, turistaösvények, kevés emelkedő jellemzi, egy rövid szakaszon jelzetlen, de jól követhető az útvonal.

Szelim-barlang, Turul-szobor, Csúcsos-hegy

Turul-szobor

Egy közepes nehézségű, kb. 12 kilométeres túra, 500 méter szintemelkedéssel. A kelenföldi pályaudvarról a vonat fél óra alatt Tatabányára visz. Ott a vasútállomással szemben indul a piros jelzés. Érdemes benézni az őskori leleteiről híres Szelim-barlangba. Az út egyetlen meredek részén felkapaszkodhatunk a 360 méteres Csúcs-hegy tetején magasodó, acélszerkezetes Ratzinger Vince-kilátóhoz. A tetejéről jó messzire elláthatunk. A kilátótól egy kényelmes sétányon ballaghatunk vissza a Turul-szoborhoz és a pályaudvarhoz.

Nyakas-szikla, Biatorbágy

Nyakas-kő

Egy rövid túra a Budapesttől mindössze 20 km-re lévő, de különleges biatorbágyi Nyakas-kő szikláknál. Az út során megtekinthetjük a biatorbágyi viaduktot. Az út során megmászunk egy szép kilátást nyújtó kisebb hegyet, meglátogatunk egy erdei kápolnát, majd egy különleges sziklaképződmény tetején sétálhatunk. A túra teljes távja kb. 11 km, 350 méter szintemelkedéssel.

Oszoly-csúcs, Csobánka

Oszoly-csúcs

Az idilli fekvésű Csobánka felett magasodó, látványos sziklás hegy, az Oszoly-csúcs könnyen megmászható, népszerű turistacélpontok. Az Oszoly-csúcs vad, vakítóan fehér sziklatornyai a sziklamászók kedvenc gyakorlóhelyei, és a csúcsról feltáruló lenyűgöző panoráma mágnesként vonzza a turistákat is. A könnyű kirándulást végig követik a tanösvény rendkívül informatív és szórakoztató, színvonalas tájékoztatótáblái is. 4,3 kilométeres kirándulás, néhol enyhe emelkedőkkel, összesen 160 méter szintemelkedéssel.

Dobogókő

A legtöbben megérkezve a parkolóba, kisétálnak a 100 méterre fekvő kilátóhoz, majd beülnek valamelyik büfébe. Ennél jóval több van Dobogókőben, érdemes az ajánlott körséták valamelyikét kipróbálni, akár mindegyiket egymásra fűzve. A három körséta összefűzve mintegy kilométeres táv, kb. 2 óra alatt teljesíthető és lélegzetelállító kilátást ígér a Dunakanyarra és a Börzsönyre. A népszerű Rám-szakadék Dobogókőről is kiválóan megközelíthető, de a balesetveszély miatt a Dömösről induló, felfelé vezető utat válasszuk a Rám-szakadék bejárására.

Holdvilág-árok

A Pilis egyik legszebb, legvadregényesebb, szűk, kanyonszerű misztikus szurdoka kultikus helyként is ismert. Maga túra nem túl hosszú, 5,3 kilométer, 180 méter szintkülönbséggel, mintegy két óra alatt végigjárható. Azonban az árok csak száraz időben járható biztonsággal, a patakon több helyen gázlók, illetve fatörzsek vezetnek át, egy hosszabb vaslétra is van, a szűk kanyonban óvatosan közlekedjünk. 10 éves kor felett nyugodtan vihetjük a kalandvágyó gyerekeket is.

Dera-szurdok, Pilisszentkereszt 

Pilisszentkereszttől délre, a falu szélső házaitól nem messze kezdődik a több mint 1 km hosszú, meredek sziklák között kanyargó szurdok. A patak mentén futó ösvény több helyen fahidakon vezet át a vízen. A mesebeli hangulatú, vadregényes szurdokot 30 perc alatt kényelmesen bejárható a jól jelzett kék jelzésen. A Dera-patak jelenti a Pilis és a Visegrádi-hegység egymás közti határát. Szentendrénél torkollik a Dunába.

Jági Tanösvény

A népszerű, könnyű körtúrával (3,7 km) 2 óra alatt bejárható Jági tanösvény Pilisszentiván határában található. A Jági tanösvény igazi paradicsom a gyerekeknek. Könnyű, sikerélményt jelentő terep, minimális szintkülönbség, fahíd, forrás és egy tó telis teli békával. Mi kell ennél több, hogy gyerekeink szívesen velünk tartsanak?

Kő-hegy

A 366 méter magas hegycsúcs déli oldala több mint 100 méteres sziklaletöréssel néz le a Duna-menti síkságra, bizarr sziklaformákat és lélegzetelállító kilátást nyújtva az ide látogatóknak. Ez egy rövid, könnyű kirándulás, mintegy 6 km jól jelzett turistautakon, kevés szintkülönbséggel (200 méter), 2 óra alatt kényelmesen teljesíthető. Busszal Szentendréről Dömörkapu felé a Lajosforrás felé vezető elágazásnál kell leszállni.

Nagy-Kopasz, Dévényi Antal-kilátó, Piliscsaba

Dévényi Antal-kilátó

A Piliscsaba felett magasló, 447 méter magas Nagy-Kopasz tetején 2015 óta áll a látványos Dévényi Antal-kilátó, melynek tornyából káprázatos körpanoráma tárul a Pilis és a Budai-hegység vonulataira. A kilátóhoz a legszebb útvonal a 10-es út menti Kopár csárdától vezet, mely a hangulatos, fenyvesekkel tarkított Zajnát-hegyeken keresztül vezet a Nagy-Kopaszra. Ez egy könnyű, 12 kilométeres  gyalogtúra jól jelzett turistautakon, kevés szintkülönbséggel (380 méter). Kb. 3,5 óra alatt teljesíthető. Kiindulópontunk a Kopár csárda előtti buszmegálló, Piliscsaba és Pilisvörösvár között a 10-es főút mellett.

Alsó-Jegenye-völgy, Paprikás-patak-vízesés, solymári vár

Paprikás-patak-vízesés

A hangulatos Alsó-Jegenye-völgyben futó Paprikás-patak egy nagy 4–5 méter magas sziklalépcsőjén találjuk a Budai-hegység legnagyobb vízesését. A patak partján haladó, kifejezetten gyerekbarát, akár babakocsival is végigjárható kényelmes, változatos sétaúton egészen a szép kilátást nyújtó solymári várig megyünk 5,5 kilométer hosszan, mintegy 2 óra alatt, minimális szintkülönbséggel (90 méter). Kiindulópontunk: Shell-kút a Hidegkúti út végén, Budapest és Solymár határán A 64-es és a 164-es busz is megáll a benzinkútnál.

Szentendre

A fővárosiak kedvenc kirándulóhelye Szentendre. Macskaköves utcák, pasztellszínű barokk házikók, Duna-parti sétány, kiülős teraszok, gyalogos- és gyerekbarát városközpont. A gazdag múltú település természet adta képét méltón, egyben sajátosan egészítik ki az emberi kéz alkotásai: a kanyargós keskeny macskaköves utcácskák, a szűk sikátorok, a szorosan összesimuló belvárosi apró házak és a finom vonalú barokk templomtornyok.

Vácrátóti Botanikus Kert

A 180 éves Vácrátóti Botanikus Kert az ország legnagyobb s egyben a leggazdagabb hazai élőnövény-gyűjteménye, egy igazi élő növénymúzeum. A park 27 hektáros területén a fészkelő madárfajok száma 62, a tavakban 22 halfaj él és 73 puhatestű állatfaj talált itt otthonra. Az egész évben nyitva tartó botanikus kert, minden évszakban más arcát mutatja a természetnek. Hangulatos sétautak, növények várják a vendégeket egész évben.

Pilisszántói Boldogasszony-kápolna

Számos szent hely található a Pilisben, közülük a pilisszántói templom megér egy látogatást. Pilisszántó, a Pilis-hegység legmagasabb pontja, a 756 méter magas Pilis-csúcs és a 485 méter magas Hosszú-hegy határolta völgyben, festői környezetben terül el. A Makovecz Imre és Őrfi József által tervezett, 2006-ban épített kápolna a természet ölelésében menedékhely azoknak, akik idejönnek feltöltődni. Tetején egy Hargitáról származó tölgyfából készült kereszt, a két tornyában két pálos remete szobra óvja tekintetével az ide érkező utazókat.

Zsámbéki romtemplom

A középkori magyar építészet egyik legszebb emléke a XIII. század első felében épült, francia hatásokat tükröző, késő román és kora gótikus stílusjegyeket egyaránt magán viselő monostortemplom romja. Kezdetben a premontreiek, Mátyás király idejétől a pálosok kezelésében működött. A déli mellékhajó apszisát, a főhajó négy félköríves ablakát rekonstruálták, a templom kevésbé reprodukálható részeit jelzésszerűen téglával pótolták, de több helyen statikai megerősítés céljából is hozzáépítettek téglából.

Veresegyházi Medveotthon

Az öt és fél hektár területen kialakított Veresegyházi Medveotthon Közép-Európa egyetlen medveotthona, mely az Állatvédő Világszervezet (WSPA) és a Veresegyházi Önkormányzat összefogásával jött létre. 2009 őszén kapta meg az állatkert minősítést, napjainkban évi 200 000 látogatót fogad. A medvék számára tizenkét öblös barlang, valamint két, 160 négyzetméteres tó készült, ami az ivóvizüket és a játék lehetőségét is biztosítja. A gyermekek a park területén a játszóteret, a kötélpályát, a kis mozdonyt, a látványliftet is igénybe vehetik, tudnak macis érmét sajtolni, és talán a legfontosabb, hogy saját kezükkel, fakanálból etethetik meg mézzel a mindig éhes macikat. A látogatók biztonságát védőrendszerrel körbekerített terület biztosítja. Hétvégenként 13 órakor ingyenes farkasbemutató és -etetés is várja a látogatókat.

Apátkúti-völgy

Ez egy picit messzebb van a fővárostól, de még mindig olyan távolságban, hogy nem kell túltervezni a kiruccanást. Az Apátkúti-völgy a Visegrádi-dombság területén, pontosabban Visegrád és Pilisszentlászló között fekszik. Igazi romantikus, vadregényes kirándulást lehet tenni a völgy alján végigfutó patakot követve, a jelzett turistaút a vízfolyás medrét követi. Ez egy kicsivel hosszabb kirándulás a többinél, összesen 8,8 kilométer, melyet nagyjából 3 óra alatt lehet végigjárni, ha valaki nem áll meg pihenni vagy épp felfedezni a környéket. Nem körtúráról van szó, ezért érdemes előre kitalálni, hogy a végpontról hogyan szeretnénk hazajutni. Buszok mindkét településről indulnak Szentendrére. Sietni viszont nem érdemes, mert kisebb-nagyobb látnivaló bőven akad. Meg lehet pihenni a Kaán-forrásnál és az Alpár-forrásnál, de érdemes megnézni az Ördögmalom-vízesést, a Telgárthy-rétet és a Pisztrángos-tavakat is.

Call Now Button