A Nibelung gyűrűjével és bravúros beugrásokkal aratott sikert a 14. Budapesti Wagner-napok

A Rienzi című opera koncertszerű előadásával ért véget a 2022. június 9. és 22. között tizennegyedik alkalommal megrendezett Budapesti Wagner-napok. A Fischer Ádám karmester művészeti vezetésével, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara közreműködésével zajló fesztiválon világhírű szólisták, Catherine Foster, Christian Franz, Tomasz Konieczny, Petra Lang, Jochen Schmeckenbecher, Schöck Atala, Egils Silins, Szemerédy Károly és Stefan Vinke mellett a beugró énekesek fellépését is elsöprő tapssal és álló ovációval díjazta a közönség. Az európai és a tengerentúli sajtó érdeklődése övezte Budapesti Wagner-napokon kétszer láthatta a közönség a Müpa legendás Ring-ciklusának korszerűsített változatát, amely mellett René Pape dalestjét és a Rienzi koncertszerű előadását is élvezhette a publikum.

A Rajna kincse. Fotó: Nagy Attila, Müpa.

A Müpa Ring-ciklusa a 2008-as Budapesti Wagner-napokon indult világhódító útjára, majd 2019-ben teljes technikai felújításon esett át a Hartmut Schörghofer rendezte produkció. Az idei fesztiválon a Müpa két alkalommal tűzte műsorra A Nibelung gyűrűjét, amelynek elsőrangú közreműködőgárdáját olyan világhírű hazai és nemzetközi szólisták fémjelezték, mint Sorin Coliban, Daniel Brenna, Albert Dohmen, Walter Fink, Catherine Foster, Christian Franz, Tomasz Konieczny, Petra Lang, Pasztircsák Polina, Schöck Atala, Egils Silins és Stefan Vinke. A Budapesti Wagner-napokon először szereplő Karine Babajanyan, Cornel Frey, Jochen Schmeckenbecher, Szemerédy Károly és Nadine Weissmann fellépését, valamint Cser Krisztián, Catherine Foster, Allison Oakes és Jongmin Park bravúros beugrását egyaránt ovációval fogadta a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönsége.

Wagner: Siegfried. Fotó: Hirling Bálint, Müpa.

Catherine Foster, korunk egyik leghíresebb Brünnhildéjének születésnapja alkalmából a június 18-i Siegfried-előadás utolsó felvonását követően a zenekar a Boldog szülinapot! közismert dallamával köszöntötte a világhírű énekesnőt, akinek teljesítményét a közönség tapsviharral díjazta. A Ring-előadásokon a fesztivál művészeti vezetője, Fischer Ádám karmester irányította a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát és Énekkarát.

A walkür. Fotó: Pályi Zsófia, Müpa.

Az első ízben három nyelven – a magyar mellett németül és angolul – feliratozott Ring-ciklusról elismerően ír a Papageno.hu kritikusa, Alexandra Ivanoff, kiemelve: „A sok-sok órányi előadás megannyi részletét és árnyalatát újból megtapasztalva a Müpa Ringje ezúttal egy 21. századi példabeszédnek érződött.” Roland H. Dippel, a Neue Musikzeitung újságírója kiemeli: „A díszlet mozgásteret hagy az énekeseknek, akik ennek köszönhetően legjobb formájukat hozzák. A Budapesti Wagner-napok más Wagner-fesztiválokkal összevetve fesztelenebb hangulatú, ám az előadások dramaturgiailag megalapozottak: a fő téma maga az örökérvényű mítosz, nem a mindennapi események, melyek aktualitása gyorsan elvész.” Alessandro Cammarano operakritikus budapesti beszámolójában rámutat, hogy „a fa- és rézfúvósok hangzásában tündöklő” Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara élén álló Fischer Ádám karmester „Ring-koncepciója a partitúra legmélyebb rétegeit kutatva fedezi fel a mű elsődleges, legrejtettebb jelentését”.

Wagner: Az istenek alkonya. Fotó: Kotschy Gábor, Müpa.

A Müpa a következő évadban is változatos zenés színpadi remekművekkel várja a Budapesti Wagner-napok látogatóit: 2023. június 4–23. között A nürnbergi mesterdalnokok, a négy egymást követő estén zajló Ring-produkció – mások mellett Christian Franz, Günther Groissböck, Kálmán Péter, Egils Silins és Iréne Theorin közreműködésével –, valamint a Parsifal koncertszerű előadása mellett egy egyedülálló dalest is a program részét képezi. Sixtus Beckmesser figurájának korábbi lenyűgöző megtestesítője, a dán Bo Skovhus ezúttal Gustav Mahler dalaiból összeállított esten mutatja meg bámulatos hangját.

Wagner: A Rajna kincse. Fotó: Posztós János, Müpa.

2023. június 4–23.

Budapesti Wagner-napok 2023

Művészeti vezető: Fischer Ádám.

https://www.mupa.hu/programok/budapesti-wagner-napok/budapesti-wagner-napok-2023

Call Now Button