Mintha mindig velünk lett volna, ismerjük évtizedek óta a színpadról, élvezzük bársonyos hangját, fülbemászó slágereit, énekeljük vele a jól ismert dalokat. Soltész Rezső, az örökifjú slágergyáros ma is fitten és energikusan áll a közönség elé, pedig éppen 50 éve, hogy az egykori tévés tehetségkutató versenyen, a Ki mit tud?-on először hallhattuk énekelni. Azóta folyamatosan reflektorfényben él, egyebek közt arról kérdeztük, hogyan van mind ehhez energiája.
– Elég nehéz volt Önnel időpontot egyeztetni. Valóban ennyire elfoglalt, mivel van tele a naptárja?
– Most éppen „két végén égetem a gyertyát”, az egyik „vége” az állandó munkámmal, a kiadói tevékenységemmel függ össze. Minden ősszel megrendezzük a HIFI Show és a Profi fotó című kiállítást, az idén október 27–28-án tartjuk a rendezvényt a Váci úti Hilton Budapest City Szállodában. Most nagyon lekötnek az előkészületek, szerencsére sok kiállítónk van, és a sokévi tapasztalattal a hátam mögött is elmondhatom, nagyon összetett feladat egy ilyen kiállítás megrendezése. Hogy tovább nehezítsem a saját életemet, a naptáram is tele van fellépésekkel is, hiszen október 1. az idősek napja és szinte az egész hónap ennek a nagyon dicséretes és szép intézménynek a jegyében telik. Szinte minden este hívnak valahová, és nagy örömmel szórakoztatom a dalaimmal az általában velem egykorú, vagy ahhoz közel álló közönséget. Erről sem szeretnék lemondani, mert nagyon jó hangulatú, kellemes estéket töltünk együtt.
– Hogyan érinti, hogy énekesként az Ön számára az idősek napja, vagy hónapja szinte főszezon lett?
– Ez a realitás. A sikereimet – akármilyen furcsa is kimondani – a múlt században értem el, kezdetben a Corvina zenekarral, aztán más formációkkal, végül szólistaként. Az akkori fiatal generáció bizony mostanra már eléggé „felnőtt”, de nagyon sok szép közös emlékünk van, amelyeket szívesen felidézünk… A koncertek, a dalok az ifjúságunkat jelentették. Igyekszem az akkori hangulatokat visszahozni, de ez nyilván már nem lehet ugyanaz. Sokkal nyugodtabb, nosztalgikusabb, kedvesebb egy-egy ilyen koncert, nem ritka, hogy az érzelmesebb dalok hatására megcsillan a könny a szemekben. Ez engem is meghat, így nagyon szép pillanatokat élünk meg a közönségemmel.
– Ráadásul a dalait annyira jól ismerik, hogy tudják a szövegeket is, gyakran a közönség spontán bekapcsolódik az éneklésbe. Milyen érzés ennyi év után?
– Az élet nagy ajándéka számomra. Nincs szebb dolog, ha egy előadónak, különösen, ha slágerénekesnek vallja magát, a dalait a közönség vele együtt énekli. Ez kifejez egyfajta együttérzést, szimpátiát, szeretetet, ami számomra tényleg nagyon nagy dolog.
– Mi a titka annak, hogy a sikere több évtizede töretlen? Ezt azért kevesen mondhatják el magukról…
– Sokat kell tenni ezért, hogy az ember közönség felé megőrizze a presztízsét. Szerintem az egyik legfontosabb, hogy sikerüljön következetesen végigmenni az elkezdett úton, megőrizni azt a stílust, ami miatt az emberek hallgatják, ami miatt szeretik a dalait. Az kevésbé számít, hogy már nem göndörödnek a hajfürtjeim, az a lényeg, ami belülről jön és amit képviselek. Amióta a ’70-es években a Corvina együttessel elénekeltem az „Egy viharos éjszakán” című dalt, azóta valóban folyamatosan érzem a közönség szeretetét. De nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy nem éltem meg a pályámon hullámvölgyeket, kisebb-nagyobb mélyrepüléseket.
– Volt olyan, amikor azt érzete, hogy most már abba kellene hagynia?
– Pontosan erről beszélek. Aztán mindig történt valami, ami visszarántott. De azt hiszem, jól tettem, hogy mégsem hoztam meg ezt a döntést. Pedig tudom, hogy a legnehezebb saját magunkat kívülről, kritikus szemmel nézni. Azt hiszem, én észre fogom venni, hogy ha a közönséget nem érdekli már, amit csinálok, ha nem csillognak a szemek és nem árad a szeretet felém, ha nem jön oda senki hozzám, hogy emlékszel, itt a leveled, harminc éve őrzöm a válaszodat…
– Tényleg saját kezűleg válaszolt a rajongóknak?
– Bizony. Küldtem fényképet, autogrammot, néhány sort… ha utaztunk, gyakran vittem magammal levélpapírt, borítékot, és ha volt időm, válaszoltam a levelekre. Óriási élmény számomra, amikor a most már persze nagymamakorú rajongóim elmesélik, hol, mikor, melyik számom hatására mi történt velük, miért volt fontos az életükben.
– Soha nem gondolt rá, hogy stílust vagy műfajt váltson? A kiadványai, a mostani kiállítás azt sugallják, hogy egyébként nyitott az újra, hiszen egyebek közt a legmodernebb szórakoztatóelektronikai eszközöket népszerűsíti.
– Vitray Tamás mondta egyszer, hogy „öreg kutya már ne csináljon új kunsztot”, s ezt gondolom én is. Számomra a nagy váltás az volt, amikor a zenekarból kiválva szólóénekesként folytattam. A „Szóljon hangosan az ének!” című dalom máig tartó népszerűsége igazolta ezt a váltást, és óriási szerencsének tartom, hogy a slágeréneklésben megtaláltam a hangomhoz, a személyiségemhez legjobban illő műfajt és stílust. Azt is tudni kell, hogy minden korosztálynak megvan a maga idolja. Én ezekkel a dalokkal nehezen tudnám megszólítani az X, vagy az Y generációt. Ez persze nem zárja ki, hogy a koncertjeimen ne lennének fiatalok, akik ugyanúgy éneklik velünk az ismert slágereket. A Szóljon hangosan az ének! tipikusan korosztályokon áthidaló dal, nem érzik „cikinek”, elfogadnak engem is, de azért ez mégsem az ő korosztályuk zenéje. Az én dalaimat viszont az anyatejjel szívta magába az egész ország, s ha már ez így összejött, így működik, akkor szerintem elég komoly érv ahhoz, hogy ne változtassak.
– Mit szól ahhoz, amikor a fotóit meglátja a közösségi oldalakon?
– Vannak képek, amelyek kifejezetten jók és szeretem őket és persze sok a rossz felvétel. Jobb lenne, ha csak a jó kerülne ki a hálóra, de ez a mai világban lehetetlen. Ezzel nincs mit tenni, el kell fogadni. A kérdés abból a szempontból fontos, hogy mennyire vagyok elégedett magammal: hol igen, hol nem. A lényeg számomra az, hogy én a saját értékeimet képviseljem, ettől ne térjek el, akkor sem, ha a színpadon vagyok, ha az üzleti világban mozgok és akkor sem, ha kilépek az utcára.
– Hogyan kezeli az ismertségét?
– Általában pozitívan állok az élet dolgaihoz, így ehhez is. Közvetlen, barátságos vagyok az emberekkel, ha rám néznek, rájuk mosolygok, köszönök, hiszen az ő szempontjukból ismerősök vagyunk. A mosolyt rendkívül fontos eszköznek tartom a mindennapi életben, megkönnyíti az emberi kapcsolatokat.
– Említette az üzleti életet, a rajongótábora talán kevésbé tudja, hogy a szakmában elismert lapkiadó. Milyen kiadványok fűződnek a nevéhez?
– Büszke vagyok arra, hogy négy nyomtatott változatban is megjelenő szaklapot jelentetünk meg, a Profi Foto/Video Magazint, az audio-video technikával foglalkozó Sztereo-, a profi zenészeknek szóló Zenészmagazint, valamint a Médiatechnikát. Napi szinten részt veszek a szerkesztésben, a kiadói feladatokban, és ezekhez kapcsolódik a már említett kiállítás is.
– Visszatérő sztárvendége volt eddig az idősödő korosztályt megcélzó kétnapos rendezvénynek, amelyet az idén 50+ Seniorplus Expónak neveztek el. Az idén a 10. jubileumi rendezvényen a BOK Csarnokban is fellép?
– Fontos dátum a naptáramban november 24., a koncert napja. Örömteli várakozással megyek, mert ez mindig nagyon jó hangulatú, kellemes rendezvény. Elképesztően jó érzés átadni a dalaimon keresztül a korosztályom tagjainak a bennem lévő életörömöt, amit természetesen a rajongásukkal, szeretetükkel viszonoznak is.
