Rongálás, lopás, belógás a leggyakoribb turisztikai kihágás

Partnerei és szállásadói körében szabálytalankodók után kutatott a szallas.hu

Rongálás, illetéktelen vendég elszállásolása, lopás és belógás a leggyakoribb kihágás a szallas.hu legfrissebb felmérése szerint. A szálláshelyek háromnegyedénél, míg a turisztikai attrakciókat üzemeltetők kétharmadánál járt már a határokat feszegető vendég. Az esetek zöme nem igényel rendőri intézkedést, de olykor előfordulnak kirívó esetek.

A szabálysértő vendégekről, látogatókról készített felmérést a szallas.hu a már javában zajló Az év szállása verseny apropójából. A kutatásban a szállásadókat és a turisztikai attrakciók üzemeltetőit is megkérdezték a szabályszegőkkel kapcsolatos tapasztalataikról. Bizony az idei nyáron is előfordult, hogy a szálláshelyen a vendégek nemcsak azt csinálták, amire az eredetileg rendeltetett, hanem kifejezetten feszegették a határokat. „Négy szálláshelyből háromnál volt legalább egy emlékezetes eset, ahol a vendég előírást sértett” – közölte a felmérés eredményeit Keresztes Nóra, a szallas.hu marketingmenedzsere. Az elkövetett kihágások sorában a leggyakoribb elem a rongálás, amit a szobába, apartmanba becsempészett nem fizető plusz vendég követ, míg harmadik helyen a lopás végzett. „A sort a fizetés nélkül távozók folytatják, majd a lezárt helyekre belógók” – tette hozzá Keresztes Nóra. A besurranó kedvű vendégek előszeretettel választanak másik szobát vagy lakosztályt, ha nyitott ajtót találnak, és a konyha vagy étterem zárás utáni látogatása is gyakorinak mondható. „Vannak olyanok is, akiket a zárva tartás sem akadályozhat meg a wellnessezésben” – árulta el a marketingmenedzser. A medencés szállásoknál ráadásul nem csak a belógás lehet probléma: a pancsolós helyek harmadánál fordult már elő, hogy le kellett engedni a medence vizét azért, mert a vendég ott végezte el a dolgát. „Ez egyébként nem csupán a higiénia miatt kellemetlen, de jelentős anyagi teher is a szállásadóra nézve” – mondta Keresztes Nóra.

A kihágások jellemzően nem igényelnek rendőri intézkedést: nagyjából tíz esetből egy miatt értesítik a rend őreit. „Ilyenkor általában a csendháborítás és az alkohol vagy drog hatása alatt álló személy agresszivitása, viselkedészavara az indíték, de volt már, hogy csalót csíptek nyakon, akivel szemben a leleplezést követően eljárás indult” – mesélte el a részleteket Keresztes Nóra.

A turisztikai attrakciók üzemeltetői is látnak cifra dolgokat

Az év szállása keretében végzett felmérés szerint nem csak a szállásadóknak gyűlik meg a baja a szabályszegőkkel: a turisták számára programot, illetve látnivalót biztosító helyek kétharmadának volt már dolga az előírtakat újraértelmező látogatóval. A problémás esetek leggyakrabban rongálásról, lopásról, illetve nyitvatartási időn kívüli belógásról szólnak. „Ez utóbbi kapcsán elmondható, hogy a fürdők számára külön kihívás a nyitvatartási időn kívül betérni vágyó vendégek távoltartása, de a múzeumok esetében sem ritka a kertbe bemászó éjszakai vendég” – monda Keresztes Nóra. A zárva lévő turisztikai attrakciót látogató „kalandorok” többsége egyébként megússza a biztonsági őrök határozott dorgálásával, de nagyjából minden harmadik eset a rendőr kihívásával végződik. Persze kellemetlenkedő vendégek – többnyire inkább férfiak – a normál nyitvatartási időben is akadnak, rájuk leginkább az alkoholos befolyásoltság és a hölgyvendégek, illetve női személyzet zaklatása a jellemző.

Az ismertség árengedménnyel párosul?

A turisztikai attrakciók üzemeltetői számára emlékezetes pillanatokat okoznak a celebritások is. A beszámolók szerint a híres emberek gyakran gondolják úgy, hogy számukra egy-egy program meglátogatásának ingyenesnek kellene lenni, hiszen ottlétükkel a helyet népszerűsítik. „De nem csak az ismert személyek próbálkoznak be: a szállásadók harmadánál járt már olyan vendég, aki csupán a távozáskor jelezte elégedetlenségét a szolgáltatással kapcsolatban, remélve, hogy ezzel alkudhat a cechből” – árulta el szallas.hu szakembere.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei