– Ez egy szemérmetlen pálya, azért, mert minél többet mer megmutatni magából az ember, annál közelebb kerülhet a tökéletes azonosuláshoz, de nem lehet azt elérni, csak törekedni rá. A jellemedtől függ minden. Olyan nincs, hogy a privát szférában egy gazember vagyok, de a színpadon meg jó embereket játszom vagy jó vagyok a színpadon és aztán majd ettől az életben is jó leszek. Ezek összefüggenek egymással elválaszthatatlanul. Úgy gondolom, az élet összes területén a tanártól az asztalosig, és minden alkotói pályán igaz embernek kell lenni – ezt vallja a 75 éves Szilágyi Tibor, aki nemrég ünnepelte születésnapját.
Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának tagja az 53. színházi szezonját kezdte el. Most épp Ibsen Ha mi holtak feltámadunk című művének olvasópróbájára készül. A Zentai Magyar Kamaraszínházzal és a budapesti Nemzeti Színházzal közösen mutatja be a soproni teátrum kamaraelőadásként a darabot. A rendező Pataki András. Ennek a produkciónak a premierje rendhagyó módon Zentán lesz október közepén, díszelőadásként ezzel avatják az ottani új stúdiószínházi játszóhelyet.
Szilágyi Tibor mindig a csúcson volt az elmúlt több mint fél évszázadban. Színházak, filmek szóltak róla, a magyar színjátszás legnagyobb alakjaival léphetett színpadra, kamera elé. Egyszer úgy vallott erről: a sors adta számára, hogy tehetségesnek kellett lennie, viseli ezt alázattal, tisztelettel, rengeteg munkával. Nem hazudhatott soha magának, nem lehetett álszerény, neki mindig jónak kellett lennie. Ezt várják el tőle a mai napig.
– Nem mindegy, ki áll melletted és ki adja a végszót ebben a játékban. A magyar színész- és rendezőóriások szinte mindegyikével dolgozhattam együtt. Olyan művészekkel, akiknek neve ma is ott ragyog a szakma panteonjában. Ez pedig felelősséggel jár. Nem lehetek méltatlan hozzájuk – összegezte a színművész, akit bátorsága, önbizalma is segítette mindig a pályán. Soha nem hazudta magát szebbnek, okosabbnak, tehetségesebbnek, mint amit belül érzett. Tudta, hol a helye a világban. Önbizalom nélkül szerinte egyetlen szakmát sem lehet érvényesen művelni. Neki ez megvolt. Sőt, olyan bátorsággal rendelkezett, hogy amikor Both Béla hívta a Nemzeti Színházba és a legendás igazgató nem tudta megmondani neki, mit játszik majd a teátrumban, akkor neki is képes volt nemet mondani és tovább állt. Mindig tudta és érezte, mikor kell váltani, és soha nem félt attól, mi lesz vele azután.
A színművész szerint a színészet egy olyan mesterség, amikor az ember szemérmetlenül megmutatja önmagát, kiteszi a lelkét mások elé. Ezt pedig kellő belső tartás, tudás, tehetség és sok munka hiányában nem lehet hitelesen megtenni. Arra törekedett, hogy magánál jobb képességű, tehetséges emberek, nagyszerű alkotók között legyen, hogy ők hassanak rá.
Mindig emlegeti, a színészet nem szomorú pálya, és ezt ő megtapasztalhatta. Nagy népszerűségű filmekben, tévéjátékokban, kabarékban, sorozatokban szerepelt. A mai napig sokan „Kisfőnöknek” szólítják a Kántorban eljátszott szerepe miatt. Ezután annyi rendőrszerepet formálhatott meg az életében, hogy a Bűnüldözők Országos Egyesülete tiszteletbeli tagnak választotta. Néha viccesen beleteszi ezt az igazolványt a jogosítványa mellé, így előfordult, hogy igazoltatáskor még tisztelegnek is neki. A fiatalabb generációnak „Oszi bácsit” jelenti az Üvegtigrisből. Mások számára ő képviseli a magyar szinkron aranykorát. Olyan sztároknak kölcsönözte a hangját, mint Philippe Noiret, Walter Matthau, Lino Ventura, Ben Kingsley, John Cleese, Richard Burton és az utóbbi években elválaszthatatlan Jean Renótól.
Szilágyi Tibor örül annak, hogy mindezek miatt szeretik, s reméli, emlékeznek majd az emberek a színházi alakításaira is. Több mint 200 szerepet játszott el a színpadon, ezeknek kilencven százaléka főszerep volt. Fontos, emlékezetes számára az, amikor Radó Vilmos, a kecskeméti színház legendás igazgatója megnézte a vizsgaelőadását és szerződést ajánlott neki. Elintézte, hogy hozzájuk kerüljön, s azonnal eljátszhatta Shakespeare A makrancos hölgy című darabjában Petruchiót, Szegedi Erika volt a partnere. (Később a József Attila Színházban is megkapta ezt a szerepet – a szerk.) Hatalmas sikert aratott, majd rögtön ezután 1966-ban a ma már klasszikusnak számító Hideg napok című filmben Darvas Ivánnal, Latinovits Zoltánnal és Szirtes Ádámmal játszhatott együtt. Amikor a Vígszínházba szerződött, első premierje Csurka István Deficit című műve volt, s ebben az időszakban érte el pályafutásának egyik legemlékezetesebb sikerét Friedrich Schiller Don Carlosának Fülöp királyaként, Szinetár Miklós rendezésében. Ez a szerep és a vígszínházi időszak jelentős mérföldkőnek bizonyult számára.
– A Hideg napok után jóval később Darvas Ivánnal együtt voltam szerződésben a Vígszínházban, olyan színészek között, mint például Ruttkai Éva, Páger Antal, Gobbi Hilda. Latinovits Zoltánnal is többször játszhattam együtt, mondhatni szakmai barátságot ápoltam vele, az elsők között mutatta meg nekem a Ködszurkáló kéziratát Budapesten. Akkoriban megnéztem őt a veszprémi Petőfi Színházban Illyés Gyula Különc című darabjában is. A sors úgy hozta, hogy azt a szerepet (Karlovitzot), amelyet abban az előadásban Tánczos Tibor formált meg, én később a Nemzeti Színházban Sinkovits Imre partnereként játszhattam el. Ő pedig olyan hatalmas színész volt, aki nem csak ászokat szervált, hanem labdát feladni is nagyon tudott. Mellette nyílt színi tapsot kapni nem kis dolog volt. Említhetném még Mrozek Tangó című darabját, amelyben szintén játszhattam. Kapás Dezső rendezte a Vígben olyan szereposztással, hogy Ruttkai Éva, Darvas Iván, Gobbi Hilda, Páger Antal, Gálffy László és a fiatal Eszenyi Enikő. Az önbizalom kellett ahhoz, hogy elfogadjanak partnerként a kitűnő színészek, engem ez doppingolt – emlékezett vissza a régi időkre a népszerű művész.
Szilágyi Tiborról született már könyv, ő is írt hármat, de nem tartja írónak magát. Az Emlékszilánkok verses gondolatairól szól. A Gondolatmonológok életrajzi ihletésű, ez a műve akkor született, amikor játszotta Arthur Miller Lefelé a hegyről című drámájában Lyman Fel szerepét. Legutóbb pedig a mesterségéről, pályafutásáról, hivatásáról szólóan írta meg a Katonai szakképzettsége: színész című könyvet.
– Nem hiszek abban, hogy a színész olyan, mint egy automata, bedobják a zsetont és már játszik is. Rengeteg a tehetség színházon belül és kívül is, ám a régihez képest más minőség uralkodott el a világban. Ami viszont tetten érhető, hogy a mai fiatalok nem játszanak életre-halálra. Amikor Sulyok Mária kétszázhetvenötödször is felment a színpadra ugyanabban a szerepben, úgy játszott, mintha az élete függene az egésztől. Neki ez volt a szenvedélye, a hajtóerő, a nézőtéri csend megteremtése. Ehhez pedig a tehetség mellett óriási belső fegyelemre és fegyelmezettségre is szükség van – hangsúlyozta Szilágyi Tibor, aki pár éve megkérte a színházi intézet két munkatársát, hogy próbálják összegyűjteni mindazt, ami a pályafutásáról, szerepeiről megjelent. Két hatalmas zsúrkocsinyi anyag jött össze, négy kötetbe köttette be.
Így is láthatta, milyen az, amikor egy pálya életre-halálra elhívja az embert úgy, hogy közben minden pillanatában érezheti: a színészet valóban nem egy szomorú pálya.
