Gyepre magyar!

Mindenki figyeljen oda, hogy a talajnak és a terhelésnek megfelelő fűmagot ültessen a kertjébe

Egyre többet süt a nap, immár egyre többet merészkedhetünk ki a kertbe, nem véletlen, hogy a téli álom után a gyepszőnyeg rendbetétele az első tavaszi kerti munkálatok egyike.

Amint kisüt a nap, az ember kimerészkedik a kertbe és az első, amit meglát, hogy itt az ideje egy kis takarításnak. Majd jöhet a gyep, hiszen a szép kert alapja, milyen a füvünk. Az első, amit mindenképpen meg kell tennünk, az a gyepszellőztetés.

kertészkedés, idős, nyugdíjas, fű, levegőszellőztetés, kertimunka, tavasz
A kerti szerszámokat alaposan tisztítsuk meg a tavaszi munkák előtt Fotó: Shutterstock

A gyep előkészítése

A gyepes területeken először gereblyézzük össze az őszi faleveleket, majd végezzük el a gyeplazítást, melynek lényege, hogy a fű tövét levegőhöz juttassuk. Ez igen látványos fejlődést és szép gyepet eredményez két-három hét alatt. Kisebb területen ez megoldható késes gereblyézéssel nagyobb felületre használjunk inkább szellőztetőgépet. A fogak feltépik a fű közül a mohát, több levegőhöz és növekedési lehetőséghez juttatva a pázsitot.

Március–áprilisban kell a fűre juttatni a tartós nitrogéndús műtrágyát, majd jöhet az alapos öntözés. A fűre jó minőségű kombinált műtrágyát vegyünk, mert különben könnyen kiéghet az egész gyep. Aki igazán gondos, jó kis komposztot készített az ősszel összegyűjtött növényi részekből és azt most szépen elteríti a gyepen és elgereblyézi.

A gyepnek fontos a levegőztetés Fotó: Shutterstock

Fűmag kiválasztása, vetése

Fűmagvetésre április a jó időszak. A gyep telepítésekor fontos, hogy a megfelelő fűmagot válasszunk ki a szaküzletben. A gyep telepítésekor el kell döntenünk, hogy a pázsit díszként fog funkcionálni kertünkben, vagy használjuk is, vagyis mennyire lesz igénybe véve. Ott ahol kisgyermekek vannak, vagy hétvégén kerti partikat rendezünk, nyilván olyan pázsitra van szükség, amely jól bírja a taposást és az igénybevételt, míg egy kisebb kertben elég a díszpázsit is.

Megfelelő tápértéket is biztosítani kell a növekvő fű számára Fotó: Shutterstock

Javasolt fűfajták

Csenkeszek: Kerti gyepekbe ideális fűmag, amely alacsony növésű és bokros fajta. Elsősorban jó vízgazdálkodású, laza, humuszos talajban érzi jól magát, száraz helyre nem ajánlott.
Perjék: Alacsony termetű évelő fűféle, amely az első évben inkább a gyöktörzset fejleszti ki, majd a következő évben terjeszkedik. Közepesen vízigényes, a savanyú talajban hamar kipusztul. 5 cm-nél rövidebbre ne nyírjuk. Nagyon strapabíró és szép egyenletes zöld felületet ad.
Tippanok: Lassan növekedő fajta, amely finom levelű, zárt gyepet képez. Talajban nem válogatós, de a jó vízellátású talajban szebben fejlődik. Igényli a folyamatos nyírást, a legjobb, ha 2,5–3 cm magasra nyírjuk.
Angol perje: Középmagas gyorsan növekedő fűféle, közepes vízigényű, jó tápanyag-ellátottságot igényel. Laza talajra száraz körülmények közé nem való, és az árnyékos, hűvös helyeken hamar kipusztul. Ha gyors pázsitra vágyunk, ez a fajta ideális lehet, mert a vetés után 6–8 nap alatt ki kell, és rövid idő alatt egybefüggő szép zöld felületet ad.
Csillagpázsit: Egy különleges földön heverő dúsan leveles szárú fűfajta, amely meleg napos helyet kíván. Tavasszal később kell ki, de ahol egyszer megtelepszik, szinte kiirthatatlan gyepet képez. A taposást jól tűri, az öntözést és az árnyékolást nem kedveli. Igénytelen és nagyon jól bírja az igénybevételt.
Pusztai csenkesz: Tömötten bokros növekedésű sötétzöld levelű fűféle. Talajban nem válogatós, jól bírja a szárasságot, egymagában is alkalmas gyeptelepítésre. Hosszú életű faj, amely kevés nyírással és öntözéssel is beéri.
Réti csenkesz: Élénkzöld finom levélzetű fajta, amely gyors növekedő képességgel bír. Leginkább fűmagkeverékekben találkozunk vele.
Gyapjúfűfajta: Kínából származó meleget kedvelő fűfajta, amely csekély gondozás mellett is szépen fejlődik, jól bírja a nyírást, de az erős igénybevételt nem kedveli. Inkább díszpázsitokba ajánljuk.

A gyepesítés, fűmagültetés előtt javasolt a talajt simára és aprómorzsalékosra előkészíteni. A fűmag kiszórását követően hengerezni kell, majd jöhet a műtrágya – 40g/m2 NPK kombinált műtrágya az ajánlott –, és 14 napig nedvesen kell tartani a vetést. Természetesen az öntözőrendszereket is ilyenkor ajánlott átvizsgálni, sőt nem árt, ha próbaöntözést is végzünk. Azt, hogy mikortól kell indítani a rendszert, az időjárás határozza meg, de az az ajánlott, amikor már szóba sem jöhet a talaj menti fagy.

Az öntözésről se feledkezzünk meg Fotó: Shutterstock

Ébred a tó világa

Egyre több kertben találhatunk kerti tavat, melyet nem kell az első kerti munkálatokkal egyidőben felébreszteni „téli álmából”. A vízlassabban melegszik fel, mint a talaj és a levegő, ráadásul a halaink még be vannak lassulva. Nagyon fontos, hogy 3 évente szükséges a tavat rendbe tenni. A vizet ki kell nyomatni szivattyúval, kimerni az iszapot, az elrothadt növényi részeket tövig kell visszavágni, és a maradványokat forgassuk cserjéink alá. Azokat a növényeket, melyek túlszaporodtak, tőosztással ritkítsuk. Az algákat és más lerakódásokat nagynyomású mosóval, szivaccsal távolítsuk el, és csak tiszta vizet használjunk! Feltöltéskor porlasszuk a vizet, úgy elillan a klór. Maximum 10 halat telepítsünk vissza, mert úgyis szaporodnak, és a kényes biológiai egyensúly felborulhat.

 

 

 

Akár ez is tetszhet A szerző további művei