Fölényes sikerrel mutatkoztak be női pólósaink a vb-n

Olasz Anna a nyolcadik helyen végzett a 10 km-es nyílt vízi úszásban

Győzelemmel kezdte szereplését a magyar női vízilabda-válogatott a hazai rendezésű világbajnokságon: Bíró Attila Európa-bajnok csapata vasárnap a Margitszigeten 20-11-re diadalmaskodott a japán együttes fölött. Balatonfüreden is folytatódott a nyílt vízi úszásban a világbajnokság: a női 10 kilométeres olimpiai számban Olasz Anna a 8. helyen zárt.

Megkezdte, ráadásul fölényes, 20–11-es győzelemmel a világbajnoki szereplését női vízilabda-válogatottunk. Japánnal a vb előtt június elején Kínában a Kunshan Kupa negyeddöntőjében találkozott Bíró Attila csapata, a magyarok akkor fölényes, 15–6-os győzelmet arattak, így a házigazdák számára kötelező volt a siker.

Budapest, 2017. július 16. Gangl Edina a női vízilabdatorna C csoportjában játszott Magyarország–Japán mérkőzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 16-án. Magyarország–Japán 20–11. Fotó: Molnár Ádám

A kék sapkában játszó magyarok körülbelül 6500 néző előtt végig fölényben játszottak, és a közönség nagy örömére végül fölényes, 20–11-es győzelmet aratott.

A csapat legközelebb kedden a franciák ellen ugrik medencébe.

Budapest, 2017. július 16. Bíró Attila szövetségi kapitány magyaráz a játékosoknak a nõi vízilabdatorna C csoportjában játszott Magyarország–Japán mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 16-án. Magyarország–Japán 20–11. Fotó: Molnár Ádám

„A győzelemnek természetesen örülök, de nem tetszett a sok kapott gól, négy-öttel beértem volna, így a lányok egy kicsit hosszabb úszóedzésre számíthatnak. Ez annyit jelent, hogy minden egyes kapott gól plusz száz métert jelent a keret valamennyi tagja számára. Ez kezdetnek jó volt, következő ellenfelünk, a francia válogatott szerintem gyengébb, mint mostani ellenfelünk” – nyilatkozta Bíró Attila szövetségi kapitány, aki megjegyezte, örült, hogy egyetlen kiállítással sikerült lehozni az összecsapást, s úgy gondolja, pályafutása során ez volt az első és utolsó ilyen alkalom.

A 17. vizes világbajnokság női, 10 kilométeres nyílt vízi úszás döntője Balatonfüreden  Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Még a délelőtt folyamán szép magyar siker született Balatonfüreden, ahol a nyílt vízi úszók női 10 kilométeres versenyét rendezték meg. Ragyogó napsütésben, szélcsendben, 22 fokban vágott neki a viadalnak a 62 fős mezőny, benne két magyar indulóval, a két éve 25 kilométeren ezüstérmes Olasz Annával, illetve a tavalyi junior kontinensbajnokságon ötödik Sömenek Onon Katalinnal. Az utolsó körre fordulva a 18–19 fős élmezőny alakult ki, az olasz Arianna Bridi mögött közvetlenül a címvédő francia  Aurélie Muller úszott, Olasz 13 másodperccel lemaradva a 8. volt ekkor. A befutót Muller bírta a legjobban, mögötte másodikként az ecuadori Samantha Arevalo ért célba. A bronzérmet holtversenyben a brazil Ana Marcela Cunha, illetve Bridi érdemelte ki.

Olasz 14,7 másodperces hátránnyal nyolcadikként ért célba, míg Sömenek 27. lett.

„A 25 kilométert terveztem inkább, de ezen a távon is szerettem volna tízbe kerülni, úgy éreztem, ott a helyem. A nyolcadik hellyel nagyon boldog vagyok, annak ellenére, hogy a végén akár a hatodik helyre is megvolt minden esélyem. Nagyon jó formában vagyok, ebben a sűrű mezőnyben nagy dolog, hogy a legjobb tízben vagyok, egymás hegyén-hátán voltak az emberek” – értékelt Olasz Anna.

Olasz Anna a remek 8. helyen végzett a női 10 kilométeres nyílt vízi úszás döntőjében  Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Sömenek a rajttal kezdte értékelését, hiszen a rengeteg magyar szurkoló már a kezdetekkor nagyon feldobta.

„A magyarok itt a helyszínen nagyon szurkoltak nekünk, és ezt már a rajtnál is jól lehetett hallani, ez nagyon feldobott. Jónak éreztem az úszásomat, mely sokkal keményebb volt, mint egy Európa-kupa vagy világkupa. Életem első felnőtt világversenyén elégedett vagyok a 27. hellyel, és bízom benne, hogy a 25 kilométer még ennél is jobban sikerül a számomra” – jelentette ki Sömenek Onon Katalin.

Sömenek Onon Katalin a 17. vizes világbajnokság női 10 kilométeres nyílt vízi úszás döntőjében  Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Akár ez is tetszhet A szerző további művei