Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Ragadozó madarakkal indul az év a Budakeszi Vadasparkban

2019.-01.-12. @ 10:00 - 15:00

A hagyományosan minden év január elején megrendezett ragadozók napját ugyanis idén a hazánkban őshonos ragadozó madaraknak szentelik, aminek keretein belül az érdeklődők szakvezetések, interaktív előadások, valamint filmvetítés során ismerkedhetnek meg a vadasparkban lakó madárfajokkal.

A ragadozók napján a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel közös programsorozaton a látogatók szakvezetéseken, filmvetítéseken és látványetetéseken vehetnek majd részt, ahol a ragadozó madarak védelméről és az ökoszisztémában betöltött kiemelkedő szerepükről tanulhatnak. A programcsokrot látványetetések és Állatijó bemutatók is tarkítják, ahol a kisebbek is játékos módon ismerhetik meg a levegő urait.

A ragadozók napja részletes programja:

10–15 óra: A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület filmvetítése és roll-up kiállítása a ragadozó madarak – kék vércse, kerecsensólyom, parlagi sas – táplálkozásáról, életmódjáról és védelméről.

10–15 óra: A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület játékos ismeretterjesztő foglalkozása a ragadozó madarakról óriás társasjátékkal, kirakókkal, madártoll- és madárfotó-felismeréssel.

10 óra: Szakvezetés: ragadozó madarak

12 óra: Állatijó bemutató a színpadon

13 óra: Szakvezetés: ragadozó madarak

14 óra: Állatijó bemutató a színpadon

15 óra: Kisragadozók etetése

A szakvezetések a mosómedve-kifutó mellől indulnak. A kültéri helyszín mellett idén a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület filmvetítése és  roll-up kiállítása az oktatópavilonban lesz, ami a parkolóval szemben, az irodaépülettől balra található. A programok a belépő árán felül szokás szerint ingyenesen látogathatóak.

Részletek

Dátum:
2019.-01.-12.
Időpont:
10:00 - 15:00

Helyszín

Budakeszi, vadaspark
Telefon:
(23) 451-783
Honlap:
http://www.vadaspark-budakeszi.hu
Call Now Button