Újra kapható lesz az ikonikus magyar üdítő, a Bambi

Visszatér a Bambi nevű üdítőital, azonban alacsony cukortartalommal és szintetikus anyagok nélkül. A horvátzsidányi ásványvíz-palackozóba anno még pénzügyi befektetőként szállt be a Tenning Investment Zrt.-n keresztül a Dorogi-család.

Főként agrárjellegű tevékenységekkel foglalkoznak, de négy éve Dorogi Éva vezetésével átvették a céget, ami ekkor kapta az Art Water Kft. nevet. 2016-ban indult el 1,5 milliárd forintos befektetéssel a Bambi-projekt is. A hibridgyártósor 840 millió forintos – hitelből és saját forrásból – összeálló beruházással és 380 millió forint európai uniós és hazai támogatással épült. Az óránkét tízezer palack kapacitású új gyártósor üveges, PET-palackos, újrahasznosított PLA-palackos szénsavas és szénsavmentes italok palackozására is alkalmas.

Rebarbara, narancs-sevillai narancsvirág, gyömbér-boróka és citrusos citrom ízekkel indulunk, de megvan rá a technológiánk, hogy bármilyen irányba tovább tudjuk a Bambit fejleszteni – mondta Dorogi Éva, akinek két évbe telt megszerezni a Bambi védjegyét. Terveik szerint a prémiumüdítők piacára lépnek be a Bambival, hasonlóan a német Fritz-Kolához, az angol Fentimanshez vagy a lengyel On Lemonhoz.

Mindegyik üdítő természetes alapanyagokból és alacsony cukortartalommal készül, az íz lényegét az üzemükben nyolc napig fermentált gyömbérlé adja. Ehhez képest az eredetileg 1947-ben megjelent narancsos ízesítésű Bambit szintetikus anyagokból gyártották, és a tizenkét százalékos cukortartalmával bőven túlszárnyalta a Coca Colát és a Pepsit is.