Trianon 100

Összetartozás éve virtuális fotógaléria, 4. hét

A Magyar Nemzeti Múzeum a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából kiállítást rendez az 1920-ban elszakított országrészek kulturális, művészeti kincseinek fotóiból.

A tárlat a nemzeti összetartozást is szimbolizáló múzeum kerítésén a járvány miatt csak ősszel valósulhat meg.
Azonban addig is szeretnénk látogatóinknak bemutatni a Kárpát-medence gazdag kulturális örökségének egy-egy darabját.
 Ezért virtuális fotógaléria formájában jelenítjük meg kiállításunk anyagának egy részét.

A hat hétig tartó, hat részből összeálló, hetente frissülő tartalommal megjelenő kiállításunk 4. részében olvashatnak a magyar történelemben meghatározó szerepet játszó Esterházy-családról, vagy Az angol beteg című film főhőséről, a Borostyánkőn született Almásy Lászlóról, a Borsi várkastélyában született II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemről és Baross Gáborról is, akinek minisztersége alatt Fiume az adriai tengerpart egyik legjelentősebb kikötője lett.

A pozsonyi országgyűlés épülete

Megnézhetik a pozsonyi országgyűlés épületét, vagy éppen a Szent Márton-dómot, ahol magyar királyokat és királynékat koronáztak.

A Perényi-család nagyszőlősi kastélya és a szalókai református templom ma is szemet gyönyörködtető látvány.

A csíksomlyói kegytemplom

A csíksomlyói kegytemplom és Mária-szobrának képe hívogatóan hat a szemlélődőre, hogy legalább egyszer részt vegyen a híres pünkösdi búcsún.

Mária-szobor

Izgalmas és tartalmas nézelődést kívánunk!

Call Now Button