Közvetlen vonat indul Budapest és a Tisza-tó között kerékpáros turistáknak

Új kerékpáros és közösségi közlekedési fejlesztések segítik a belföldi turizmust, egyre több környezetkímélő lehetőség közül választhatnak a kirándulók – hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Május 1-jétől a hétvégi napokon, május 22-től, pünkösdtől pedig a nyár végéig naponta jár a Tisza-tó expresszvonat közvetlenül Budapestről Gödöllőn, Füzesabonyon és Poroszlón át Tiszafüredre. A vonat 7.55-kor indul a Keleti pályaudvarról és 10.09-re érkezik Tiszafüredre; visszafelé pedig 17.53-kor indul Tiszafüredről és 20.05-re érkezik Budapestre, menetideje 2 óra 15 perc – jelentette be MÁV Zrt.

A vonaton nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsi közlekedik majd 32 kerékpárhellyel, de megnövekedett igény esetén akár 80 kerékpárt is tudnak szállítani, így ezt a vonatot javasolják minden kerékpáros utas számára.

Ugyancsak május 1-jétől ismét elérhetőek a kedvezményes, 990, illetve 2490 forintos Balaton24 és Balaton72 napijegyek, amelyeket a 26 éven aluliak olcsóbban, 660 és 1650 forintért vehetnek meg. Az egy- és háromnapos jegyekkel korlátlanul lehet utazni a tó körül, valamint a Tapolca–Sümeg szakaszon, a balatonfenyvesi kisvasúton és a Balatonfüred és Tihany között közlekedő, a Volánbusz által közlekedtetett autóbuszokon. A kedvezményes lehetőségek részleteiért érdemes felkeresni a MÁV honlapját.

Forrás: turizmus.com.