Kitakarítjuk és kiszínezzük a rakpartot

A pesti alsó rakpart Margit híd és a Közraktár utca közötti szakasza autómentesített terület lesz a pünkösdi hétvégén. Gyerekprogram és szemétszedési akció várja a kilátogatókat.

Május közepén nyílt meg első alkalommal a pesti alsó rakpart a gyalogosok előtt és sok család, sétálók és biciklisek egyaránt azonnal birtokba is vették a belvárosi Duna-partot. A Budapest Restart programmal a főváros felkészül a rakpart hosszabb nyári megnyitására, de addig is a várható igényeknek megfelelően minden hétvégén egy-egy újabb eseménnyel vagy civil akcióval színesítik, bővítik a lehetőségeket. A rakpart egészen a szeptemberi iskolakezdésig várja majd a budapestieket és az idelátogatókat. Most már egyre több terasz és vendéglátó hajó, valamint étterem is megnyílik, így még több lehetőség van a tartalmas időtöltésre és felüdülésre a rakpart környékén is.

A környezettudatosság és fenntarthatóság jegyében a Valyo – Város és a folyó csapata kezdett civil akcióba; szombaton várják az önkénteseket, hogy együtt megtisztítsák a rakpartot, vagyis egy igazi közösségi nagytakarításban vehetünk részt, ha szívügyünk Budapest tisztasága és szépsége. Az eszközök és logisztika terén a Fővárosi Közterület-fenntartó, FKF Zrt. és munkatársai segítik az önként vállalkozókat.

A vasárnap pedig a családoké lesz a rakpart, hiszen gyermeknapon – jó idő esetén – aszfaltkréta-rajzolásra invitálják a gyerekeket. Színezzük ki együtt a rakpartot! – szól a felhívás a közösségi oldalakon. A világzene és az utcazene szerelmesei örömére pedig Magyar Bori énekesnő lép fel a rakparton vasárnap délután 14 és 17 óra között.

Tisztítsuk meg együtt a rakpartot!

  1. május 30., szombat 11–14 óra

Részletek: www.facebook.com/events/248873179861657/

Színezzük ki a rakpartot! (Ha nem esik az eső!)

  1. május 31., vasárnap (gyermeknap) 14–17 óra

Részletek: www.facebook.com/events/297256694614279/

Magyar Bori – ének, ukulele

  1. május 31., vasárnap 14–17 óra

www.facebook.com/bori.magyar.music/

A rakpartnyitás célja, hogy az itt élők felfedezzék kedvenc területeiket és új szemszögből nézzenek a városukra, ahol felnőttek, ahol élnek, kezdjék el használni azokat a területeket is, melyeket eddig nem vagy másképp vettek igénybe.

A rakpart fent említett szakasza ezúttal szombat kora reggeltől hétfő éjszakáig vár mindenkit szeretettel egy kis lazításra, vagyis autóval szombaton hajnali 5.15-től kedd reggel 6 óráig nem lehet a területre behajtani. Arra pedig továbbra is figyelni kell, hogy tartsuk egymás között a másfél méteres távolságot!

A hétvégi rakpartnyitás egyfajta tavaszi előszobája a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és a Valyo – Város és a folyó civil szervezet együttműködésében nyárra tervezett, és szeptemberig tartó hosszabb, egybefüggő megnyitásnak, mely a zöld területek mellett valós alternatívát kínál az igazi, városi kikapcsolódásra.

Call Now Button