Ingyenes online előadással ünnepel a Budapesti Operettszínház

Ingyenes online előadással ünnepel a színházi világnapon a Budapesti Operettszínház: március 27-én, szombaton a Bozsik Yvette rendezte János vitéz című produkciót láthatja a közönség.

Az operettszínház közleményében emlékeztetnek arra, hogy a színházi világnapot már második alkalommal tartják meg járványügyi zárás idején. Az operettszínház ezzel az online előadással szeretné mégis közel hozni nézőihez a színházi élményt ezen a különleges napon. Bozsik Yvette rendezésében egy igazi Petőfi-mesevilág tárul a közönség elé. A színház YouTube-csatornáján megtekinthető előadás közben a nézők akár élő chatben is üzenetet küldhetnek a művészeknek.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) kezdeményezéseként 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő nemzetek színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt.

A Nemzetközi Színházi Intézet felkérésére minden évben a szakma egyik kiemelkedő művésze vagy alkotója fogalmazza meg üzenetét a színházkedvelők számára. Az idén Helen Mirren Oscar-díjas színésznő írt a színházi világnapra üzenetet, amelyet a Budapesti Operettszínház képviseletében Nádasi Veronika Csillag-díjas és Homonnay Zsolt Jászai Mari-díjas színművész tolmácsolásában hallhat a közönség az online előadás közvetítése előtt.

Forrás: turizmus.com.

Call Now Button