Idén nem futnak ki a BKV-hajók

Idén nem lesz a Duna fővárosi szakaszán közszolgáltatásban végzett, menetrendi hajóközlekedés – erősítette meg Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója. Mint hozzátette, a koronavírus-járvány a BKV-t is érintette, forráshiányos a cég, a BKK és a főváros is.

Mivel a közszolgáltatásban végzett menetrendi hajóközlekedtetés alapból évi 300–500 millió pluszköltséggel jár a BKV-nak (ennyit kell ráfizetni a hajójegyek bevétele mellett), a cégvezetés úgy döntött, hogy idén ezt a pénzt inkább az alaptevékenységre, buszokra, villamosokra költik.

A hajók általában nyáron kezdtek el normál menetrend szerint járni, de az első években télen, üresen is közlekedniük kellett, mert az állomásokra költött uniós támogatás miatt folyamatosan fent kellett tartani a szolgáltatást. Járvány idején azonban nem jártak a hajók.

Bolla közölte: arról egyelőre még nincs döntés, mi legyen a hajóközlekedéssel jövőre. Kérdés, hogy folytassák-e veszteségesen, vagy felemeljék az árakat piaci szintre, hogy az üzletág eltartsa magát.

A BKV flottája hét hajóból áll: Budavár, Várhegy, Lágymányos, Lánchíd, Pestbuda és Hungária, valamint a 125 éves Hófehérke, ami elsősorban nosztalgiahajóként működik. A hajók üzemeltetésére a BKV minden évben pályázatot ír ki, a vállalkozók március és augusztus vége között működtetik a hajókat menetrend szerint.