Elmarad a Balaton Sound, a VOLT Fesztivál és a Sziget Fesztivál

Idén is sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat szerte Európában. A nyár végi fesztiválok szervezői közül sokan bíznak abban, hogy a tervezett rendezvények egy része valamilyen formában megvalósulhat, az azonban már biztos, hogy a VOLT, a Balaton Sound  és a Sziget Fesztivál időpontját 2022-re tolják.

„A Balaton Sound mára Európának egyik fontos, Magyarországnak pedig a legjelentősebb elektronikus zenei fesztiválja lett, amely komoly turisztikai vonzerővel bír és több tízezer hazai és külföldi vendéget jelent évente. Egyelőre azonban nem látjuk annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi turisztikai forgalom ilyen mértékben újrainduljon Európa-szerte, mindemellett pedig a hazai közönségünk biztonsága és egészsége számunkra mindennél fontosabb. Ezért azt a fájó döntést kellett meghoznunk, hogy legközelebb 2022-ben nyitjuk meg a fesztivál kapuit” – mondta Fülöp Zoltán fesztiváligazgató.

„A közönséghez és a fellépőkhöz hasonlóan mi is arra készültünk, hogy idén végre újra találkozhatunk Sopronban és Zamárdiban. A Telekom VOLT Fesztivál a portfóliónk legkorábbi eseménye, hiszen idén júniusra terveztük a kapunyitást. Mára annyira közelivé vált ez az időpont, hogy kénytelenek voltunk a halasztás mellett dönteni. Most, a járvány harmadik hulláma közepén, még azt sem látjuk, hogy egyáltalán mikor lehetne elindítani a kampányt, a jegyértékesítést, így pedig lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása. Az idei line-uppal a megszokottnál jóval korábban készültünk el, azonban még meghirdetni se volt lehetőségünk a 2021-es sztárokat. Közben a háttérben ma már azt is látjuk, hogy a nemzetközi turnék is sorra maradnak el a bizonytalanság miatt” – mutatott rá Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója.

Szomorú szívvel, de felmérve a felelősségünket – látva a bizonytalanságok sokaságát, akár az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások hazai és nemzetközi szerepe terén – arra az elhatározásra jutottunk, hogy mostantól inkább a jövő évi Szigetre készülünk – indokolta a döntést Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője.

„A ’22-es szezont tehát úgy várjuk, mint fesztiválévet eddig még soha, terveink szerint a fájdalmasan hosszú szünet utáni »nagy visszatéréshez« méltó rendezvényekkel” – tette hozzá a fesztivál főszervezője. Kádár elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a fesztiválokhoz kapcsolódó cégek és dolgozók életét rendkívüli módon megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette. „Ugyanakkor hiszünk abban, hogy – a látogatók biztató támogatásával is megerősödve – a jövő nyár mégis újra a nagy közös együttlétekről, a felejthetetlen élményekről, valamint mindenek előtt a szabadságunk ünnepléséről szól majd.”

A Sziget Fesztivál – a többi nagy, hazai fesztiválhoz hasonlóan – tavaly is elmaradt a koronavírus-járvány miatt, és a két nagy társfesztivál, a Balaton Sound és a Volt már márciusban bejelentették, idén se tartják meg a rendezvényt. A Sziget azonban a másik két fesztivállal ellentétben augusztusi rendezvény, ezért a szervezők még reménykedtek az utolsó pillanatig, ám valószínűsíthető volt, hogy a nagy számú külföldi vendégre támaszkodó fesztivál megrendezése komoly akadályokba ütközne még az idén.

Forrás: turizmus.com.

Call Now Button