Vissza a gyökerekhez

Hifi Show és Profi fotó kiállítás, 2018. október 27–28.

Ezzel a közhellyel harangozzuk be a sorrendben 19. szórakoztató elektronikai és vele együtt az immár társkiállítássá érett 3. Profi fotó kiállítást, melyek idén a Hilton Budapest City Hotelben kerülnek megrendezésre.

A címben azért használtuk a vissza a gyökerekhez kifejezést, mert a kiállítás közel húsz évvel ez előtt innen indult hódító útjára, majd kiállva az idők viharát, 5 év kitérő után ismét visszatért az eredeti helyszínre, amit a kiállítók és a látogató közönség java része már jól ismer.

Kiállító partnereink hasonlóan a korábbi évekhez most is mindent elkövetnek, hogy a legújabb és leginnovatívabb hifi- és high-end berendezéseket mutassák be a közönségnek, és a bemutatókon mindenki saját maga tudja kiválasztani a számára  legjobb hangást, a legjobb erősítőt, lejátszót, hangfalakat.

Az idei Hifi Show egyik szenzációja – immár hagyományosan – a világ legjobbjai, vagyis az EISA-díjas készülékek bemutatója. Látványos LG- és Philips Oled/LCD-tv-bemutatók mellett a legjobb erősítők, hangfalak, lejátszók, emellett fotókamerák és objektívek várják a technika iránt érdeklődőket.

A hifi- és videotermékek mellett kerül megrendezésre a Profi fotó társkiállításra, amely ebben az esztendőben különös jelentőséggel bír, hiszen a kölni Photokinán újdonságként bemutatott kamerák és objektívek közül a Leica és a Fujifilm jó néhány sztárproduktuma itt lesz majd látható és első alkalommal kézbe vehető Magyarországon. A Profi fotó kiállítás kapcsán szakmai előadások, workshopok teszik majd változatossá és érdekessé a rendezvényt.

Az igazi szenzáció, hogy a két kiállítás vagyis a 19. Hifi Show és a 3. Profi fotó kiállítás egy belépőjeggyel látogatható amihez 25%-os kedvezménnyel lehet hozzájutni azoknak, akik regisztrálnak a www.hifishow.hu, illetve a www.fotovideo.hu weboldalakon.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei