Világhírű illuzionisták kápráztatják el Budapestet

A New York-i, a londoni és az ázsiai turné után Budapestre érkezik a The Illusionists – Direct from Broadway című produkció, amelynek művészei a Tüskecsarnokban lépnek fel több alkalommal 2018 májusában.

A műsorban a mulattató bűvésztrükkök mellett az illuzionisták lebegéssel, elmében olvasással és eltűnéssel igyekeznek majd lenyűgözni a közönséget.
A műsorban fellépő Louis De Matos nemrég kapta meg a Londoni Bűvészkörtől a David Devant-díjat, a Hollywoodi Művészetek Akadémiája Az év bűvészének választotta, Olaszországban pedig a Golden Grolla-díjat adományozták neki. A Portugáliában élő illuzionista leginkább televíziós műsorairól híres, több bűvészshow házigazdája, valamint rendszeresen szervez bűvészfesztiválokat, amelyek nyitottak a közönség számára is.
James More a 2013-as Britain’s Got Talentben robbant be a köztudatba, Youtube-sorozatát több mint 80 millióan látták. A brit illuzionista két éve tagja a The Illusionist show-nak, de fellépett már többek közt az NBC-ben, az America’s Got Talentben, a Got Talent World Stage-ben is.
Az „alkimista” Leonardo Bruno nagyapja Mexikó egyik legismertebb bűvésze, Leonardo Trebole volt, aki tanára és mentora lett unokájának. Leonardo gyerekként bűvészfesztiválokon versenyzett az Egyesült Államokban, de számos televíziós műsorban és bűvészkongresszusokon is fellépett Mexikó Cityben. Szerepelt már Görögországban, Franciaországban, Olaszországban is, 2010-ben pedig mesterével, Kevin Jamesszel együtt Barack Obama, az Egyesült Államok elnökének családja és barátai előtt mutatott be trükköket egy halloweenparti alkalmából.
Enzo fellépett a France’s Got Talent show-ban, és pár évvel később a Le Plus Grand Cabaret du Monde közönségét babonázta meg. A 2013-as France’s Got Talentben egy helikoptert „varázsolt” a színpadra.
A műsorban fellép továbbá Andrew Basso szabadulóművész, Dzsu Ho-Dzsin bűvész, valamint Josephine Lee, az egyik legelismertebb női illuzionista. Josephine Lee számos televíziós sorozatban szerepelt, többek között a Britain’s Got Talentben, az ITVS A következő nagy mágus című és Európa legnagyobb kabaréshow-jában, a Cabaret Du Monde-ban is.

Call Now Button