Védik a turisták özönétől Bledet

Elkerülő utak, parkolóházak építésével, a településre érkezők jobb tájékoztatásával akarja a turisták özönét csökkenteni a magyarok által is közkedvelt szlovéniai üdülőhely, Bled idegenforgalmi szövetségének új vezetője.

Tomaza Roglja újonnan megválasztott elnök, aki január elsejétől vette át a szervezet vezetését, új stratégiát akar elfogadtatni annak érdekében, hogy az alig hétezer fős települést ne fojtsa meg az évi mintegy egymillió látogató. A szállodák még karácsonykor és újévkor is telt házzal működnek – mondta.
Hozzátette: ezért új stratégiát fogadnak el és a következő nyolc évben különböző fejlesztéseket valósítanak meg: új utakat és parkolóházakat építenek, valamint szabályozzák a Bledi-tó körüli sétány forgalmát.
Rogljan jelezte: az építkezések alatt nagyobb figyelmet fordítanak a turisták tájékoztatására és sokkal több biztonsági őrt alkalmaznak majd.

Kiváló idegenforgalmi helyszín, egyedülálló természet veszi körül és hagyományai, valamint történelme is kiemelkedővé teszi

Szavai szerint Bledet a minőségi turizmus irányába akarják mozdítani, amihez sok időre lesz szükség. Bled néhány szegmenségben már így is kiváló idegenforgalmi helyszín, egyedülálló természet veszi körül és hagyományai, valamint történelme is kiemelkedővé teszi – húzta alá.
Úgy vélte, a szolgáltatások is magas színvonalúak, ugyanakkor hozzátette: vigyázni kell, hogy a fejlesztések ne vezessenek az elit turizmus irányába. „Senkit nem akarunk kizárni, mindenkit szeretettel látunk, de a városnak korlátoltak a lehetőségei és nem alkalmas a tömegturizmusra” – hangsúlyozta.
A Bledi-tó Szlovénia második legnagyobb tava a Júliai-Alpokban, festői környezetben, hegyekkel és erdővel körülvéve. A tó Bled községben található az ország északnyugati részében, a Triglav Nemzeti Parkban, a fővárostól, Ljubljanától 55 kilométerre.

Call Now Button