Vasárnap óraátállítás! Tudja, hogy merre is kell most tekerni?

A nyári időszámítás kezdete miatt vasárnap éjjel 2 órakor 3 órára kell előre állítani az órákat. Na, jó, ezt csak azoknak érdemes pont ekkor megtenni, akik úton vannak, ezért ne keljen fel hajnalban, ráér a vasárnapi ébredés után is. Szóval most vesztünk egy órát, amit majd ősszel kapunk vissza.

Kimarad néhány éjszakai járat

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a 6-os villamos, valamint az óránkénti, vagy annál gyakoribb és egyenletes követési idővel közlekedő éjszakai járatok (a 900-as, a 901-es, a 907-es, a 908-as, a 909-es, a 914-es, a 914A, a 918-as, a 922-es, a 923-as, a 930-as, a 931-es, a 950-es, a 950A, a 956-os, a 960-as, a 963-as, a 966-os, a 972-es, a 972B, a 973-as, a 979-es, a 979A, a 990-es és a 998-as) 2 és 3 óra közötti indulásai elmaradnak. A 918-as, a 922-es, a 931-es, a 938-as, a 940-es, a 941-es, a 943-as, a 948-as, a 956-os, a 964-es, a 980-as, a 990-es, a 992-es, a 994-es, a 996-os, a 998-as és 999-es járatoknak pedig kisebb módosulás várható az indulási idejében.

Sínen is változást hoz az átállítás

A MÁV-Start közlése szerint azok a belföldi vonatok, amelyeket menet közben ér az óraátállítás, már a nyári idő szerint érkeznek meg a végállomásra. Egy Budapestről Szobra 2 óra 5 perckor érkező vonat 3.05-kor, egy Ceglédről Szolnokra 2.24-kor érkező vonat 3.24-kor fut be az óraátállítás miatt. Az eredetileg kettő és három óra között induló belföldi személyszállító vonatokat három órakor indítják el. Az óraállítás Magyarország területén két nemzetközi vonatot érint: a Bécs és Bukarest között közlekedő Dacia nemzetközi vonatot a lőkösházi állomáson éri az óraigazítás. A vonat Lőkösházáról már a nyári időszámítás szerint indul 3 óra 25-kor. A Bukarest–Bécs viszonylatú Dacia nemzetközi vonatot Lőkösháza és Békéscsaba között éri az óraigazítás. A vonat Békéscsabára már a nyári időszámítás szerint 3.15-kor érkezik, emiatt a Keleti pályaudvarra és Bécsbe is később ér be.

Borítókép: Molnár Ádám

Akár ez is tetszhet A szerző további művei