Vállalkozói játszótér a kapitalizmus és a szocializmus határán: ez a Liskaland

A Liskaland különleges világát Liska Tibor, a múltszázad reform közgazdásza alkotta meg, mely a szocializmus és a kapitalizmus elveit ötvözi. A modell szerint az állam szerepe minimális, a mindennapi életet a piac működése szabályozza. A Liskalandon a részvevők a modell szereplőiként kockázat nélkül próbálhatják ki magukat vállalkozóként.

A Liska Tibor Szakkollégium tagjai minden második évben szervezik meg a Liskalandot, mely idén egy 5 napos tábor formájában valósul meg július 19. és 23. között. A tábor struktúrája szerint a játékosok a külvilágtól teljesen elzárt gazdasággal hozzák létre a saját államukat. A tábor alatt saját pénznemet használva kereskednek és versenyeznek, hogy ki tudja a legmagasabb profitot elérni.

„A Liskaland játékszabályai egészen egyedülállók” – magyarázta Haraszti Petra, a Liskaland modellért felelős csapat vezetője – „Liska szerint a szocializmus és a kapitalizmus ötvözése hatékonyabb gazdasági lehetőségeket biztosít, valamint a liskai modell egyik alaptézise, hogy mindenre lehet piaci megoldást találni, így mi is erre törekszünk a táborban. A vállalkozások esetében magántulajdon nem létezik, úgy ahogy ma ismerjük, bárki kivásárolható, csak a vállalat birtoklásának jogáért lehet versengeni. Ha nincs vállalkozása valakinek, az sem probléma, a modell akkor is eltartja egy élhető szinten a játékost a különböző számlák kamatainak köszönhetően.”

Liska Tibor a hatvanas-hetvenes években igyekezte megreformálni a szocialista gazdasági rendszert modelljének megalkotásával, melyért életművét nagydoktori címmel és Széchenyi-díjjal is elismerték.

„A Liskaland szervezése és lebonyolítása a modell megvalósításának szempontjából nem egyszerű, de szakkollégiumunk alapelvei között van a szakmaiság, a közösség és társadalmi felelősségvállalás, és ezzel a projekttel kívül-belül fejlődik a szervezet. Mindig jó arra gondolni, hogy a Liskalanddal egyébként is lehetőséget teremtünk arra, hogy bárki, legyen akár gólya az egyetemen, friss diplomás vagy évek óta startup alapításán gondolkodó, kipróbálhassa magát vállalkozóként, ráadásul teljesen kockázatmentesen, hiszen maximum a játékpénzét veszítheti el” – mondta Mészáros Anita, a Liskaland főszervező-helyettese.

Call Now Button