A valaha észlelt legkisebb csillagra bukkantak brit csillagászok

Az eddig észlelt legkisebb csillagra bukkantak brit csillagászok. A Földtől 600 fényévnyi távolságra található EBLM J0555–57Ab jelű csillag csak egy kicsivel nagyobb, mint a Szaturnusz – közölték a Cambridge-i Egyetem kutatói. Ennél sokkal kisebb nem is lehetne egy csillag – írták a szakértők az Astronomy & Astrophysics című tudományos lapban.

„Ez a csillag kisebb és valószínűleg hidegebb is, mint az eddig azonosított gigantikus gáz exobolygók (naprendszeren kívüli bolygók). Az EBLM J0555–57Ab gravitációs ereje ugyanakkor mintegy 300-szor erősebb, mint a Földé” – mondta Alexander Boetticher kutató.

A minicsillag egy kettős csillagrendszerbe tartozik. Akkor fedezték fel, amikor időszakosan elhaladt nagyobbik kísérője előtt és enyhén csökkentette annak fényét. A szakértők ebből számították ki az égitest méretét és tömegét. A kis csillag tömege megfelel a 40 fényévnyi távolságra lévő Trappist–1A törpecsillagénak, amelynek átmérője azonban mintegy 30 százalékkal nagyobb.

Call Now Button