A szerelem kortalan – nyugodtan randizzunk 50 felett!

Egyre sűrűbben halljuk, sőt látjuk is, hogy a 40 az új 30. Ha ez valóban így van, akkor egyértelműen az 50 az új 40, és a 60 az új 50, bizonyos esetekben akár a 40. Így hát, kalandra fel, hív az élet, hiszen még csak a közepén – sem – járunk! A csalad.hu cikkében összegyűjtött néhány jó tanácsot.

Ha egy kicsit jobban belegondolunk, vannak esetek, amikor némileg fordítva látjuk az életet. Nézzük a szép, fiatal huszonéveseket, s hangos sóhajtások közepette megállapítjuk, milyen jó nekik, hiszen még előttük áll az élet! Ez valóban így van. Felkelnek reggel, elmennek dolgozni, megismerkednek valakivel, összeházasodnak, s hipp-hopp, máris megjelennek a gyermekek, akikért aztán napi 24 órában lehet aggódni, izgulni.

De lássuk be, nem is olyan szörnyű, amikor mindez már mögöttünk van! Nem kell napi sok órában dolgozni, a gyermekek már kirepültek, az unokákért elég akkor izgulni, amikor levisszük őket a parkba, s elkezdenek rohanni egy galamb után, mi pedig azt sem tudjuk, hogyan érjük utol őket.

Akárhonnan is nézzük, ezek kimondottan szép évek. Van idő reggel a napsütésben reggelizni egy jót, feltenni egy szép sminket, belebújni a legkedvesebb ruhánkba, s kitalálni, mit csináljunk az adott napon. Számtalan új hobbit kereshetünk magunknak. Miért ne gondolhatnánk egy új párkapcsolat kialakítására is?

Még ha a randevúzás valóban új fejezete az életünknek, akkor sem kell megijedni tőle. Az ötvenes éveinkben a randizás ugyanolyan szórakoztató és izgalmas jutalomjáték lehet, mint a húszas éveinkben.

  1. Ne aggódjon az életkora miatt! Lehet, hogy klisének tartja, de valóban az az igazság, hogy a kor csak egy szám. Csupán azért, mert eljutunk a személyigazolványunk adatai alapján egy bizonyos életkorba, nem jelenti azt, hogy már el kell engednünk az életet, köztük a randizást.
  2. Tegyen egy próbát az online társkeresőn! Ma a világban 49 millió ember próbál online társat találni. Azért ennyien egyszerre nem tévedhetnek, ugye? Mellesleg több mint 8000 olyan társkereső oldal van, ahol a 40 pluszosok is tökéletesen testre tudják szabni a profiljukat.
  3. Kezdeményezzen! Amit nem teszünk meg huszonéves korunkban, miért ne tehetnénk meg 50 évesen? Tele vagyunk tapasztalattal, megjárt utakkal, inkább válaszaink vannak, mint kérdéseink az élet dolgairól, miért ne kezdeményezhetnénk?
  4. Ne taktikázzon! A régi lemezeknek itt már nincs helyük. Az olyan dolgok, mint például ha valaki három napig nem keres, az már nem is fog, vagy mondjuk arra várunk, hogy a másik mondja először ki azt, hogy szeretlek, mind-mind elavult módszerek. Ezek felismerésére is nagyon jó, ha az ember már korosabb. Hiszen ennyi idősen már tisztában vagyunk ezekkel a trükkökkel, és tudjuk, ezek valójában csak játszmák.
  5. Legyen megértő és maradjon pozitív! Már huszonéves korban is, de 50 fölött még inkább elmondható, hogy mindenki hozza magával a múltját egy új kapcsolatba. Ez ebben a korban a legtöbb esetben egy volt család képe, ahol már vannak gyerekek, nem kevés esetben unokák. Tekintsük mindennek a szép oldalát, hiszen a választottunk ezektől a hatásoktól vált azzá, akivé, akit mi megláttunk benne! Ha pedig valaki a korábbi életét be szeretné építeni a velünk való kapcsolatába, csak mi lehetünk gazdagabbak új ismeretségekkel és számtalan élménnyel.