Úti ajánló a belga csoki hazájába

Belgiumba látogatva sokan a fővárost, Brüsszelt, mint egyben az Európai Unió székhelyét is útba ejtik. Nem is érdemes kihagyni, ugyanis csodás főterével, múzeumaival, számos szórakoztató szabadidős lehetőségeivel maradandó élményt nyújt mind a többnapos, mind a villámlátogatást tervezőknek is.

Elhelyezkedését tekintve igen kedvező célállomás lehet azok számára is, akik több országot szeretnének „egy füst alatt” megcsodálni. Határos Franciaországgal, Hollandiával, Németországgal és Luxemburggal, így ezek a helyek könnyen elérhetőek busszal, vonattal egyaránt.

Magyarországról repülővel érdemes a várost megközelíteni, Budapestről kb. kétórás úttal lehet számolni.

A belváros szinte minden évszakban hemzseg a turistáktól. A Grote Markt a város főtere – s egyben az óváros középpontja –, itt található a városháza épülete is. Ez az egyik legfontosabb turisztikai látványosság lenyűgöző épületeivel. A több száz éves építmények mindegyike időközben felújításon esett át, így egy új, modernebb arculatot kapva aranyszegéllyel, aranyszobrokkal díszítették fel őket. A sörmúzeum (Belgian Brewers Museum) a tér egy kulturális programja lehet, akit érdekel a belga sör története, mindenképp térjen be ide!

A történelmi jelentőségű Manneken Pis a város jelképe

A történelmi jelentőségű Manneken Pis a város jelképe. Az egyik legenda szerint 1142-ben III. Gottfried leuveni herceget egy fára függesztették fel kosárban, bátorítást nyerve ezzel a Berthoud nevű szövetsége serege ellen vívott harchoz. A gyermek levizelte a katonákat a fáról, akik a csatából vesztesen kerültek ki. Egy másik történet a 14. századi ostrom szüleménye. Ekkor a kisfiú a városfalak alá helyezett robbanószerek gyújtózsinórját vizelte le, amivel megmentette a várost. Bármelyik legenda áll is a háttérben, a gyermek mindenképpen megérdemelt egy szobrot, emlékezve rá ezzel örök időkig. A Grote marktól gyalogosan elsétálhatunk ide, az óváros kis keskeny utcái egyikén van. A kevésbé ismert, a város által kiállított térképen jelöletlen Jeanneke Pis egy pisilő kislány.  A kisfiúhoz viszonylag közel, az éttermi negyedben elrejtve találhatunk rá. A Hit Zinneke pedig egy pisilő kutya, a turistatérképen ezt is felesleges keresni. A szobor a kislány és kisfiú mintájára készült, a három közül ez a legújabb, 1998-as születésű.

Az Atomium kihagyhatatlan Brüsszelben, a Heysel park látványossága

Az Atomium kihagyhatatlan Brüsszelben, a Heysel park látványossága. Kívülről is csodálatos, de belépővel a belseje is felfedezhető az év minden napján.

Ha már elmetróztunk a Heysel parkig, és nem sietünk sehova, pár perces sétával a Mini Europe innen könnyen elérhető. Európa legfontosabb látnivalóinak nagyjából embernagyságú makettjeit csodálhatjuk meg egy hatalmas parkban.  A Brandenburgi kapu Berlinből, a londoni Big Ben, a pisai ferde torony, a párizsi Eiffel-torony itt együtt sorakozik.

A Leopold park közelében elhelyezkedő Európai Parlament szinte kötelező látnivaló a belga fővárosban. A parlament belülről is látogatható meghatározott időpontokban, ezáltal betekinthetünk a kulisszák mögé, hogyan is működik Európa törvényhozása. Meglátogatható az ülésterem, a Parlamentárium és az Európai Történelem Háza is. A diákok szerepjáték keretein belül közelebbről ismerkedhetnek meg a jogalkotással, kipróbálva ezzel az országokat képviselő személyek munkáját. A parlament programjai ingyenesek és az unió szinte minden hivatalos nyelvén elérhetőek.

Még rengeteg mindent útba ejthetünk Brüsszelt megcsodálva:  ha van időnk, ne hagyjuk ki a Szent Mihály- és a Szent Gudula-székesegyházat, a Congress Columnt , a St. Catherine-templomot, az igazságügyi palotát, a Cinquantenaire-t és az itt található diadalívet sem.

 Brüsszel múzeumaiban sok igazi belga nevezetességgel találkozhatunk, mint például a már említett Sörmúzeum a Grote Markton; a Chocolate Village, mely bemutatja a csokoládé előállítását lépésről lépésre egészen a babtól kezdve. A belga csipke is mindenképpen megér néhány szót, melyet a csipkeüzleteken kívül a Museum of Costume and Lace kiállításán csodálhatunk meg.

A zenét kedvelők a Musical Instruments Museumot semmiképp ne hagyják ki

A zenét kedvelők a Musical Instruments Museumot semmiképp ne hagyják ki, akik pedig autókban gyönyörködnének, az Autoworld számos különféle modellt bocsát megtekintésre mind régebbi, mind modernebb darabokból. A művészetet, történelmet kedvelők sem tudnak unatkozni. A Royal Museum of Fine Arts a főváros Szépművészeti Múzeuma, ezenkívül több művészeti galériába és múzeumba, történelmi emlékhelyre betérhetünk.

Brüsszel a magyarok által is igen kedvelt, látogatott város. Hogy miért, győződjünk meg róla mi magunk is.

Kultúrával kapcsolatos cikkeinket ezen linken tudja elolvasni: kultúrkaland